Nagyon érdekes hatásai lettek a világra nézve a kriptovaluta jelenségnek. Ennek egy részét mi magunk, gamerek is érezzük, hiszen a bányászok rendre elhappolják előlünk a videokártyákat, így vagy nem tudjuk beszerezni azokat, vagy csak nagyon drágán. Persze akik bányásszák, szép pénzt keresnek rajta. Miközben persze a Bitcoinnak és a többi kriptovalutának szépen nő a szerepe a világban, és egyre több helyen fogadják el, egyes országok nem nézik jó szemmel a terjedését. Törökországban és Indiában például már betiltották a bányászatát.
Úgy tűnik, hogy Yew York állam is betilthatja a kriptovaluta-bányászatot.
A New York-i törvényhozók nemrég egy olyan javaslatot nyújtottak be, ami szerint a kriptovaluta-bányászat engedélyköteles lenne az állam területén. Ezt azzal indokolják, hogy a bányászat bizony környezetszennyező és veszélyezteti a klímaválság kezelését. Ezért szükség lenne annak betiltására.
Való igaz, hogy a Bitcoin-bányászat a világ egyik legkörnyezetszennyezőbb hálózata, mivel hatalmas mennyiségű energia kell a tevékenységhez. Ez jelentős mértékben növeli a széndioxid-kibocsátást. Ha a fent említett javaslatot elfogadják, New York állam területén csak olyan bányászat lesz engedélyezett, aminek során bizonyítottan nem szennyezik a környezetet. Ez persze sok helyen a bányászat végét jelentené.
Érdekesség, hogy korábban Bill Gates és a Berkshire Hathaway elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy a Bitcoint az emberiség egyik legnagyobb ellenségének tartják, aminek betiltásával mindannyian csak jobban járnánk.
Valóban így lenne, vagy teljesen más miatt ellenzik a Bitcoint?
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…