Belgiumban ékszerként kezelték a gyémántnál is fényesebben ragyogó Tielemanst, aki az utóbbi években igazi Premier League nagyágyúvá nőtte ki magát.

Amikor a Leicestre Cityről esik szó, a legtöbben rögtön a csodaszámba menő 2015-ös bajnoki címre asszociálnak, amit Claudio Ranieri irányítása alatt sikerült bezsebelni. A Kanté, Mahrez, Schmeichel, vagy épp Morgen által fémjelzett csapat bizony sok millió fanatikus drukker agyába hagyott örök nyomot, nem érdemtelenül. Gyakorlatilag ez a korszak még azon a nyáron lezárult, természetesen ahogy az ilyenkor lenni szokott szétkapkodták a csapat gerincét, amely borzalmasan megsínylette legjobbjai hiányát. Egyáltalán nem volt kérdés, hogy újjá kellett építeni a gárdát, melynek egyik első sarokköveként szolgáló eleme Youri Tielemans lett, aki az Anderlecht csapatát hagyta ott a Rókák kedvéért. Óriási nyomás került rá, amit hihetetlen gyorsan tudott a javára fordítani, és idénre az egyik legkiegyensúlyozotabb középső középpályásává nőtte ki magát az angliai színtéren.

Az EA árgus szemei előtt sem maradt honorálatlanul Tielemas teljesítménye, aki egy TOTS SBC kapott elismerésül.

Lássuk mivel kecsegtet a belga kártyája:

 

Ami elsőre szembetűnő lehet, az az, hogy a Gullit-Gang tagja, mivel Base statjai egytől-egyig meghaladják a bűvös 80+ értéket, de ezt már jó néhány lapról elmondhatjuk TOTS időszak alatt, tehát nem igazán mérvadó. A Tempóját némiképpen felhúzhatja gyorsulása, mely 89-es erősségű, de 79-es sprint sebessége finoman szólva sem kimagasló. Labdavezetése igazság szerint teljesen rendben van, de ez sem igazán kiemelkedő a játék ezen pontján. Az első igazán aggasztó jelek a Védekezésében világlanak ki, ahol sem fejelése, sem védekező helyezkedése nem az igazi, tipikusan az a kártya, mely Shadow chem style-ért kiállt. Állóképessége kiváló, összeségében Fizikálisan is közepesnek titulálható legfeljebb. A Skill és Week terén vitathatatlanul rózsás a helyzet, ugyanis 4, 5 csillagos.

Eddig nem ragadtattad el magad? – Még nem láttál mindent.

Tielemans SBC követelmények:

1.National Duty

  • Belgium játékos száma: Min 1
  • Csapatértékelés: Min 85
  • Csapatösszhang: Min 65
  • Csapattagok száma: 11

2.Premier League

  • Premier League játékos száma: Min 1
  • Csapatértékelés: Min 86
  • Csapatösszhang: Min 60
  • Csapattagok száma: 11

Összesített árfigyelő platform specifikusan:

PS: 239.000 Coin

XBOX: 226.000 Coin

PC: 289.000 Coin

Annyira nem tűnik magas árazásnak a belgáé, azonban a jelen kontextusa mindent felül ír! Gondoljunk csak bele, ennyi Coinból már tehetünk egy próbát a TOTS Gündogannal, vagy még jobb esetben Mason Mount kártyájával, ligán belül, könnyebben hybridelhető nemzetekkel megáldva. 

Összegzésképp azt ajánljuk, hogy ne teljesítsd Youri Tielemans TOTS SBC lapját, inkább néz körül a piacon!

 

×