Bajnokok és tárgyak változásai, új skinek és még sok más.

Ebben a patchben a változások nagy része a Riot által néhány nappal ezelőtt bemutatott dzsungel változásokra koncentrál, kisebb egyensúly-frissítéssel, és a Runic skinek visszatérésével zárul.

League of Legends 11.10-es javítás: Bajnokváltozások

Kezdve a nerfekkel, néhány champ, akik az elmúlt hetekben a játékmenet-változtatások óta uralták a Riftet, mint Darius, Talon és Katarina, mind az érintettek közé tartoznak, miután világszerte jó győzelmi arányt értek el a magas ELO-kban.

A bot-lane számos bajnoka is a balance-csapat látókörébe került, főleg Jinx, de a CC-támogatók, mint Thresh, Galio és Bard is alapos vizsgálat tárgyát képezik a nerfek szempontjából.

A másik oldalon néhány AP-re koncentráló bajnok is részesül majd előnyben: Lux, Zyra és Yuumi néhány képességükre buffot kapnak, hogy javítsák a győzelmi arányukat. Valamint más hibrid bajnokok, mint Irelia, Kennen és Kayle, akik nem sok aktivitást láttak a legutóbbi patchekben.

Ahogy korábban már említettük, a Riot rengeteg változtatáson dolgozik, hogy javítsa a dzsungel hozzáférhetőségét az alacsony ELO-jú játékosok számára. Beleértve a Smite változtatásait, a táborok statisztikáinak frissítéseit és néhány új funkciót, hogy a dzsungel elérhetőbb hely legyen mindenki számára.

League of Legends 11.10-es javítás: Tárgy-és rúnaváltozások

Ami a tárgyakat illeti, négy közülük jelenleg is látható, az első a PBE-n felfedezett Riftmaker, amely a Void Corruption passzív sebzésében fog változni, 2% bónusz sebzésről (max. 10%) 3% bónusz sebzésre (max. 9%).

További változásokra kijelölt tárgyak az AP-alapú Abyssal Mask, az ikonikus Guinsoo’s Rageblade és a mitikus Goredrinker.

Hosszú idő óta először egy Keystone is nerfet kap: a Phase Rush minden statisztikája frissül a PBE-n, ami befolyásolja a bónusz mozgási sebességét, az időtartamát és a cooldownját is.

League of Legends 11.10 Pre-Patch: Új skinek

Végre új skinek és kromák érkeznek a játékb, amelyek az Arcana skinvonalra épülnek, de most már tüzesebb dizájnnal: fejlesztés alatt állnak Camille, Lucian, Xerath és Tahm Kench skinjei.

 

A League of Legends 11.10-es javítócsomagja május 12-én jelenik meg az éles szervereken.

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

×