A hétvégi sziporkázásokat, nem szokta szó nélkül hagyni az EA Sport, ilyen esetekben üstökösként csap a játékba a TOTW legújabb összeállítása, ami jelen pillanatban a 32.

Egy TOTS erejű hype vonat bizony sok mindentől el tudja venni a rivaldafényt, ebbe a körbe tartozik, már második hete a Team Of The Week esemény, mely a tradiciókhoz méltóan szerda este kerül a játékba. Hihetetlen belegondolni, hogy több, mint 32 hete játszik, aki megjelenéskor kezdett neki feküdni a focis játéknak. Azóta, persze nem színben, de profilban, illetve erősségben, a szivárvány minden árnyalatában pompázott, vagy épp botránkoztatott a TOTW közösségen belül.

Szerény meglátásunk szerint, megint egy elég szépen használható keretet kaptunk.

Ebben az esetben többek közt Aubameyangra, Havertzre, vagy épp Éder Militaora gondolunk, akik egy kezdőbb brigádba, simán lehetnek húzó nevek, vezéregyéniségek. Az elsőként említett gaboni csatárnál, egyébb iránt komoly árazással kell számolnunk, ami egész pontosan 690.000 Coin, egyenlőre.

Itt megfigyelheted a teljes keretet, hátha este már esik is valaki SBC-be:

Megfigyelve egyértelműen három név világlik ki a középszerűség mételyéből: Auba, Éder Militao, valamint Kai Havertz, mind hármat bátran ajánlani tudjuk használatra! A teljes keret összértéke, 745.000 – 1.950.000 Coin közé tehető, természetesen PC-n a legdrágább, és Xbox-on  a legkedvezőbb az árfekvés.
https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

×