Most bizonyíthatod tudásod!

Elérkeztünk a 2021-es év érettségi időszakához, a világjárvány sajnos ezúttal sem volt kegyes az érintettekhez, így ismét sajátos körülmények között készülhetnek a vizsgákra. Reméljük a plusz időt valóban tanulással és nem játékkal töltötték, kacsint

A Rainbow Six: Siege hat éves időszakát meglehetősen nehéz egy rövid kvízen belül átfogni, mi mégis megpróbálkozunk a dologgal. Ha kitartóan játszottál és figyelted a híreket az elmúlt hónapban, akkor nincs ok az aggodalomra. A feladatsorba került egy kis matematika, földrajz, de a játék történelmét is fontos ismerned a minél magasabb pontszámhoz.

A héten természetesen további “tantárgyakból” is vizsgázhattok majd, az elkövetkezendő napokban vár titeket még CS:GO, Valorant, Call of Duty érettségi is. A hétfői nap főszereplője a PUBG volt, kedden pedig a Fortnite tudásotokra voltunk kíváncsiak. Ha lemaradtál róluk, akkor még pótolhatod!

Ha rosszul sikerült egy-egy tárgy, akkor próbálkozzatok újra nyugodtan, a pótvizsga sem ördögtől való. A hét végén pedig lehet bemutatni a virtuális bizonyítványt is, vajon lesz színötös köztetek?

×