1992. május első napjai. John Carmack és John Romero, vagy ahogyan legendává váltak később, a két John éppen az utolsó simításokat végzik el a forradalmi játékukon, amelyről még csak nem is sejtik, hogy milyen hatással lesz az egész, akkor még gyermekcipőben járó videojátékiparra.

Aztán eljött május 5. és az egész videojátékos világ megváltozott.

A Wolfenstein 3D és B.J. Blazkowicz alapjaiban határozta meg, amit a játékokról ma tudunk, forradalmi megoldásainak köszönhetően pedig méltán tarthatjuk az egyik legfontosabb alkotásnak, ami valaha készült. Ennek a játéknak köszönhetjük a Doom sorozatot, majd a Quake-eket is, sőt közvetetten – számos más mellett – a Duke Nukem-et, a Star Wars Dark Forces-t, úgy pedig a Jedi Knight-okat, de még a Half Life-ot is.

A siker titka

A fejlesztéssel sokat nem várt az Apogee által verbuválódott id Software, ugyanis a megalakulásuk első évében kitalálták Blazkowicz kalandját, amit aztán heten 5 hónap alatt össze is dobtak. Az ötletet egyébként Romero egy korábbi játéka, illetve a 81-es Castle Wolfenstein adta, amiket aztán szépen ráhúztak Carmack szintén forradalmi fejlesztésére, a Catacomb 3D-re.

Külön érdekesség, hogy a Wolfenstein 3D cím azért is nagyon találó, mert valójában a licencelt sorozat harmadik része volt, ami még 3D-t is imitált. Bizony, a 92-es mestermű nem volt teljesen 3D-s, hiszen nem lehetett a pályákat szintezni, talaj és plafon textúrák sem nagyon voltak, de még a karakterek is spriteokból álltak, így az animáció sem volt tökéletes. A játék motorja azonban el tudta hitetni a játékossal, hogy egy teljesen háromdimenziós környezetben van, amit csak tetézett a tökéletes belső nézet.

Hiába ugyanis, hogy már előtte voltak első személyű címek, az ipar nagyjai innen eredeztetik az FPS műfaját, mivel ez volt az a játék, amely lefektette az alapszabályokat. Ezek pedig annyira kőbe vannak vésve, hogy egy-két kivételt leszámítva azóta sem nagyon tértek le róla.

Volt itt gyors akció, sok-sok fegyver, gyűjthető extrák, visszatölthető életerő, elrejtett titkos kincsek és easter eggek, nagy és remekül tervezett pályák, többféle ellenfél és boss, na meg a korát megelőző grafika. A történetet azért nem bonyolították túl: adott Blazkowicz, a lengyel-amerikai zsidó kém, aki annyira jól végzi a dolgát, hogy nem csak halomra gyilkolja a nácikat, de magával a páncélozott führerrel is képes leszámolni.

A játékmenet és az élmény mindenek felett!

Ha nagyon szigorú akarok lenni, Blazkowicz a 2014-es etapig nem kapott rendes karakterisztikát és történetet, de nem is nagyon volt korábban rá szüksége. Romero szerint ugyanis a sztori egy akciójátékban pont olyan, mint a pornóban; van-van, de igazából senki sem arra kíváncsi.

Egy időben még igaza is volt, hiszen a Wolfenstein 3D-ért szinte minden platform bejelentkezett, még a Nintendo is – igaz, ők rendkívül szigorú megkötésekkel. Később pedig jöttek a kiegészítők is, köztük a legnevesebb Spear of Destiny-vel, ami még magasabb szintre emelte a náci ölést, miközben megalapozott a csapat következő dobásának, a Doom-nak.

A Doom pedig nagyon is sokat köszönhet a Wolfensteinnek, ugyanis nem csak egy új műfajt és az id nevét ismertette meg a világgal, hanem komoly pénzt is hozott a metálarcú srácok konyhájára. Ez pedig nem csak tőkét, de kedvet is hozott a későbbi fejlesztésekhez.

Köszönjük Wolfenstein 3D és William Joseph „B.J.” Blazkowicz, boldog 29. születésnapot!