Egy óriási kihagyás után léleksimogató előzetessel indul újra a Marvel-moziverzum újabb fázisa, ami egy Fantasztikus Négyesben csúcsosodik majd.

2020-ig nem fordult elő a Marvel-moziverzum történetében olyan, hogy kihagytak volna egy esztendőt, a koronavírus-járvány azonban csúnyán belerondított a Disney 13 éve épülő és szépülő szuperhősös világába. Pedig jobb esetben már legalább a felén túllennénk azokon a filmeken, melyekre egy egészen léleksimogató előzetessel hangolnak minket, ezzel is útjára bocsátva a Marvel-univerzum Thanos utáni újabb, immáron negyedik fázisát.

Az előzetesben azonban nem csak eddig nem látott képsorokat is láthatunk például olyan moziból mint az Eternals, hanem mindegyik mellé kaptunk pontos premierdátumot is.

Az Örökkévalók egyébként nem csak a csapattal való felállása miatt nagyon érdekes, hanem mert a Marvel-moziverzum első Oscar-díjasa, a frissen kitüntetett és történelmi sikereket elérő Chloe Zhao ül a rendezői székben. A Shang-Chi pedig a Marvelen belül lesz egy történelmi alkotás, ugyanis ez lesz az első univerzumbéli mozi, amelyik nem egy amerikai, hanem ázsiai szuperhőst mutat be. A sort egyébként az agyonhalasztott és Budapesten forgatott Fekete Özvegy kezdi, amire hamarosan már tényleg beülhetünk a mozikba.

  • 2021. július 9. – Fekete Özvegy
  • 2021. szeptember 3. – Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája
  • 2021. november 5. – Eternals – Örökkévalók

 

A Pókember következő fejezete folytatja a multiverzum kibontását a WandaVision által pedzegetett úton, amelyen mindenki kedvenc Oki dokija is visszatér, méghozzá Alfred Molina személyében, de erősen pletykálják Toby Maguire és az Andrew Garfield féle pókfejek feltűnését is. A multiverzum problémája egy másik doki, Strange kalandjában csúcsosodhat, amikor a már Skarlát boszorkánnyá evolválódott Wandával kéz a kézben ugranak fejest a végtelen dimenziókba.

  • 2021. december 17. – Spider-Man: No Way Home
  • 2022. március 25. – Doctor Strange in the Multiverse of Madness

 

Thor sztorija Taika Waititi dirigálásával gyógyult ki az első kettő felvonás hőseposzi betegségéből, és a zseniális direktor elmondása szerint a Love & Thunder még a Ragnaroknál is őrültebb lesz. Szemben a Fekete Párduccal, ami biztosan nem lesz egy vicces történet, azt ugyanis a tragikusan korán elhunyt Chadwick Boseman nélkül kell folytatniuk.

  • 2022. május 6. – Thor: Love and Thunder 
  • 2022. július 8. – Black Panther: Wakanda Forever

Aztán jön egy The MarvelS, direkt kiemelve az S-t a végén, ezért jogosan gondolhatjuk, hogy itt Ms Marvel és Marvel kapitány közös kalandjáról lesz majd szó. Ezután kedvenc Hangyánk és Darazsunk ismét fejest ugrik a kvantumtérbe – ki tudja miért -, szóval ebben a moziban tényleg minden megtörténhet majd, és nagy eséllyel meg is fog.

  • 2022. november 11. – The Marvels
  • 2023. február 17. – Ant-Man and the Wasp: Quantumania

Zárásul pedig James Gunn visszatérésével érkezik a következő Galaxis őrzői, amiről nagyon keveset tudunk csak, az viszont egészen biztos, hogy ebben a filmben láthatjuk utoljára eredeti formájában a szedett-vedett brigádot.

  • 2023. május 5. – A galaxis őrzői Vol. 3.

Külön érdekesség, hogy a legvégén dátum nélkül feltűnik a Fantasztikus Négyes is, ezért egészen biztos vagyok abban, hogy az előttünk álló, és egészen 2023 feléig tartó Marvel-fázis végén fogjuk őket látni – esetleg ők vezetnek át minket az ötödikbe. Emellett viszont nem szabad elfelejteni az ezekkel párhuzamosan, de egyazon világban játszódó sorozatokat sem, hiszen azok is komolyan befolyásolhatják a mozis történéseket.

Te melyik Marvel filmet várod a legjobban? 

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

×