Gaming

Folyton lever a boss? – A Sony új rendszere változtatna ezen

Sokszor bizony teljesen mindegy, hogy milyen játékkal játszunk, ha azt nem a legkönnyebb fokozaton tesszük, akkor biztosan lesz olyan ellenfél, de inkább boss, akit csak vérverejtékesen többszöri nekifutásra sikerül csak kifektetni. Van olyan, aki szereti ezeket a kihívásokat, és minduntalan ugyanolyan lelkesedéssel veti oda magát, de vannak olyanok is, akik kifejezetten frusztrálttá válnak ettől, de könnyű módba azért mégsem váltanának le.

Ez utóbbi halmazba tartozóknak lehet jó hír, hogy egy újabban benyújtott szabadalma alapján a Sony egy olyan mesterséges intelligencián dolgozik PlayStation 5-re, ami a játékos tudásának megfelelően játék közben változtatja az ellenfelek, de legfőképp a bossok erősségét – számolt be róla az az International Business Time. 

A rendszer elméletileg sokkal finomabban működne, mint egy sima nehézségi fokozat, ami előbb feltérképezi a játékos stílusát és tényleges tudását, majd annak megfelelően lövi be az ellenfelek erősségét. Mindezt élő statisztikák alapján a játék közben, tehát abban az esetben, ha az egyik boss túl könnyű volt már, akkor a következő nehezebb lesz, ha pedig valamelyik túl nehéznek bizonyul, akkor könnyít majd.

A Sony részéről nem ez lenne az egyetlen mesterséges intelligenciára épülő szabadalma, korábban ugyanis arról is lehetett hallani, hogy egy olyan programon dolgoznak, ami képes lehet átvenni a játék fölött az irányítást. Ez persze még csak egy szabadalom, ami nem jelenti egyenesen azt, hogy lesz is belőle valami, a játékost segítő dinamikusan változó nehézség azonban könnyen valósággá válhat.

Persze az is igaz, hogy manapság már játék közben is lehet nehézséget állítani, ha úgy adódna a helyzet, így ez a fejlesztés leginkább kényelmi funkciókat látna el, ami legjobb esetben is a történet központú, narratív játékoknál lehet hasznos. Véletlenül pont olyanoknál, mint amilyeneken a Sony belsős stúdiói szoktak dolgozni, így a rendszer használatával úgy változna menet közben a nehézség, hogy semmi sem szakítja meg az élményt.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

4 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

4 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

8 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

8 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

8 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

9 óra telt el azóta...