Összeszedtük, hogy hogyan teljesítettek Magyarország legnagyobb Twicth streamerei és csatornái áprilisban.

Ismét eltelt egy hónap, a magyar Twitch streamerek pedig az előző hónapokhoz hasonlóan áprilisban sem lazsáltak. A top 3 például közel 400(!!!) órát voltak élőben, amely során 867 ezer(!!!) nézett órát hoztak össze nekik a nézők. Ez gombócból is sok, nemhogy streamből – és ez csupán az első három legjobb eredményt elérő tartalomgyártó összesített eredményéből jön össze.

Ahogyan mostantól minden hónapban, úgy most is jelentkezünk a Twitch platformján tevékenykedő magyar streamerek eredményeivel, melyeket a TwitchTracker és a SullyGnome fél-hivatalos adatai alapján szemlézünk és állítunk össze.

Viszont most csavarunk a történeten, és nagyobb figyelmet szentelünk a szinte örökös felső 3 utáni helyezettekre. Érdemes tudni, hogy itt-ott előfordulhatnak majd meglepetések, ugyanis a Twitch pont áprilisban tartott egy nagyobb bot-purgálást, aminek nyomán több streamer vesztett nézett órát és követőt – ezáltal több adatban kaphatunk pontosabb képet.

Legtöbbet streamelt csatornák

Az előző havihoz képest itt ezúttal sem találunk nagy csatornákat az élbolyban, de még az első tízben sem. Az első helyen különösen szorgos méhecskeként Kobbyy97 végzett, aki nem kevesebb, mint 307 órát volt élőben, őt követi szorosan Konti1337 289 streamelt órával, harmadikként pedig szintén nagyon feszesen 282 órával Applebr1nger végzett.

Érdekesség, hogy legtöbbet élőzött csatornák közül csupán 4-en Twitch partnerek, az első háromból pedig mindössze Konti mondhatja el ezt magáról.

Legtöbbet nézett csatornák

Ide értelemszerűen azok a csatornák kerülnek, melyeket a legtöbb ideg néztek az arra kíváncsi szempárok. Itt alapvetően nem feltétlenül a nézőszám, hanem a streamelt idő és a nézők kitartása a mérvadó.

Az előző hónapi adatokhoz képest nagy változásokra nem kell túlzottan számítani, az első két helyen KriszhAdvice, illetve a TheVR-os trió állnak – előbbi 371, utóbbi pedig 279 ezer nézett órával. Harmadiknak azonban óriási meglepetésre az előző hó hetedik helyezettje, Suri futott be, akin 217 ezer órán keresztül pislogtak a nézői.

AdamKissAK azonban még mindig az élhez nagyon közel a negyedik helyen végzett, akit eazykee követ kissé szellősen, nem úgy mint rögtön utána aszabokrisztof, MnXTTV és rekalofficial, akik tulajdonképpen megosztottan állhatnak a 6-7-8. helyen.

Kit néztek a legtöbben egyszerre?

Itt már vannak átrendeződések bőven, ugyanis az első helyről egészen a negyedikig csúszott Rainbow6HU, aki egyszerre 3,620 nézőt tudhatott a csatornáján. A második helyre ismét meglepetést okozva Suri ért be 4,662 nézővel, az első és a harmadik személye azonban sokakat már nem fog meglepni.

Az élen természetesen a TheVR-os fiúk állnak, harmadiknak pedig Kriszh ért fel az előző hónap felét kitevő, de közel sem kevés 3,926 nézővel. Az ötödik helytől lefele óriási különbségekbe már nem nagyon futunk, átlagosan 2600-2900 néző volt jelen egyszerre streamenként.

Kinek volt a legtöbb nézője átlagosan?

Márciushoz képest itt sem lesz sok változás az első három tekintetében, de annyi mégis, hogy a második és a harmadik helyet cseréltek, így alakítva ki a TheVR, Suri, KriszhAdvice sorrendet. De ez tiszta is, és nagy valószínűséggel a következő hónapokban is hasonlóképp alakul majd.

Utánuk következik eazykee, majd a korábbi 9. NF_DAG (ő például összesen 8-9 órát volt élőben), majd hatodiknak maga Nessaj is beért – aki márciushoz képest növelt az átlagos nézőszámán, míg pontosan ugyanannyi időt töltött streameléssel.

Ki tett szert a legtöbb új követőre?

Nos, itt lesznek a legérdekesebb adatok, a Twitch ugyanis rendesen odapörkölt a botoknak – egy időre, legalábbis. Így a most látható statok nem csak pontosak, de megfelelően tükrözik az új és/vagy kisebb csatornák teljesítményét (hiszen a nagyobbak már sokkal lassabb ütemben tudnak újakat megszólítani).

Az első két helyezett közel sem lesz meglepetés, hiszen Pamkutyáék és JustVidman is komolyabban belevágott a Twitch streamelésbe, aminek látható eredménye is van, aminek sok-sok követő az eredménye. Őket követi Nagynorbi96 (aki leginkább Valorantot pörget) 7.700 új követővel, majd SUNN (aki javarészt Fortniteban utazik) a maga 6.600 új követésével.

Az őket hajtó NoPeCsajok csatornája valamiért viszont nem lehet elérni, így vagy a Twitch bannolta őket, vagy úgy döntöttek, hogy a 6.400 új követő ellenére abbahagyják a streamelést. Külön érdekesség, hogy a legígéretesebb feltörekvő streamerekről szóló márciusi listánkról ide is bekerült LENA_WANHEDA, akit 5.200 új arc azonnal be is követett – gratulálunk neki ehhez.

És így néz ki a banhullámban kipurgált mínusz követős lista:

Összesítve tehát, KriszhAdvice és a TheVR hozták a papírformát, azonban Suri rendesen begyújtotta a rakétákat, amivel – ha az életben nyilván nem is – de rendesen odapörkölt Kriszhnek.

Mellettük viszont egyáltalán nicsen szégyenkezni valója eazykeenek, AdamKissAK-nak és az egyre jobb eredményeket elérő Rekalofficialnak sem, akiknek innen is szurkolunk az előttük álló májusi hónaphoz.

Képek: TwitchTracker, SullyGnome | Borítóképek: Facebook – Suri és TheVR

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

×