Az idei érettségi magyar nyelv és irodalom írásbeli dolgozattal indult ma, aminek egyik témája a videojáték és a társasjáték volt.

Nem vicc. Bár a Leet.hu-n egész héten készülünk nektek gamer tematikus kvízekkel, amivel elképzeljük, milyen lenne videojátékokból érettségizni, most a valóságban is ez történt. Hétfőn, reggel kilenc órától magyar nyelv és irodalom dolgozattal megkezdődtek az írásbeli vizsgák az érettségizők számára.

Az érvelés témája most a video-és társasjáték volt.

„A középszintű feladatsor első része a szövegértés, érvelés és gyakorlati szövegalkotás volt. Az érveléses feladat például arról szólt, hogy érveljen a vizsgázó a videojátékok vagy az élőben való társasjáték mellett, hogy melyiket és miért választaná. Azt gondolom, hogy ez is egy igazán közel álló téma a mai fiatalokhoz. Jól feldolgozható és gond nélkül megírható feladatról beszélünk, így nem hinném, hogy fejtörést okozott a végzősöknek megoldani” – mondta Szűcs Sándor, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium magyar- történelem szakos igazgatóhelyettese a Szoljon.hu szerint.

Az idei érettségin tehát a társasjáték kontra online játékok kapcsán kellett állást foglalniuk a vizsgázóknak, és azt 3-5 érvvel alátámasztaniuk.

Milyen érdekes, hogy végre ott tart a világ, hogy egy magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgán a videojátékok és társasjátékok tematikája merül fel. Ez természetesen nem meglepő, hiszen a feladat könnyen képet adhat arról, hogy a tanuló hogyan vélekedik, hogyan érvel olyan hétköznapi, egyre elfogadottabb jelenség mellett, mint a játékok hatása az életünkre.

A video-és társasjátékok természetesen más-más helyzetet jelentenek, tehát a téma átvitt értelemben a élő kontra online játék. Te hogyan oldanád meg az érettségi feladatot?

Hogyan érvelnél a videojátékok mellett?

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

Borítókép: Pénzcentrum

×