Kihirdetjük egyedülálló, nagyszabású felmérésünk eredményét, amiben kiderítettük, mely játékokat tartják a legjobbnak a magyar társasjátékos szak- és megmondóemberek a tavaly megjelent magyar kiadású/vonatkozású címek közül.

Corporate Boardgame kezdeményezésünk keretében 103 szakembert kértünk föl, hogy ajánljon játékokat a tavalyi magyar vonatkozású megjelenésekből (a 103-ból kettő a Leet társasjátékos cikkeit is írja, más társasjáték-szakmai tevékenységei mellett). Közülük

67-en fogadták el a felkérést, vagyis sikerült behúznunk majdnem a kétharmadát a felkért szakembereknek. Ők hatvanöten összesen 320 ajánlást küldtek.

287-et olyan játékokra, melyhez semmilyen tevőleges közük nem volt, vagyis nem vettek részt a kiadásában, fejlesztésében, fejlesztési tesztelésében, nem készítettek hozzá grafikát, nem sajtózták stb. A maradék 33 olyan ajánlás volt, mely az egy kedvencre vonatkozott azok közül, amikhez közük volt tevőlegesen. A vezető kiadók közül csak a Delta Vision nem képviseltette magát. Sok ismert szaktekintély azonban részt vett a kezdeményezésünkben, például

  • Aczél Zoltán, a Gémklub,
  • Ádám Attila a Reflexshop alapítója,
  • illetve a Piatnik vezetője, Gyöngyösi Gábor.
  • Kaptunk játékcímeket a legnagyobb magyar társasos Youtube-csatorna, a Mit Játsszunk? arcaitól, a Győri házaspártól;
  • a világhíres, félig magyar Mindclash Games vezető tesztelőjétől, Hegedűs Robintól;
  • az egyetlen hazai professzionális társasjáték-tesztelő formáció, a Kicktester három tagjától, köztük az alapító Pásztor Balázstól (Nosfi);
  • a széles körben legismertebb magyar társasjátékszerzőtől, Pierrot-tól;
  • az Igazgyöngy Alapítvány játékpedagógusától, a játékait a Pagonynál megjelentető Lencse Mátétól.

Ezeknek társasjátékos entitásoknak a képviselőitől kaptunk ajánlásokat:

A-games kiadó / A Kocka El Van Vetve blog Barcraft gamer-bár-hálózat / Board Game 12 / Board Game Café / Board Gamer Lab Youtube-csatorna Compaya kiadó-kereskedőcég Dioné/Haba kiadó-kereskedőcég / Djeco/Boyonex kiadó-kereskedőcég / Draft Youtube-csatorna Fun With Geeks Youtube-csatorna / Game-Obscura Youtube-csatorna / Gamerelation portál-applikációGamestar gaming- és életmódmagazinGeekz-444 / Gamewiz webshop / Gémklub kiadó-kereskedőcég / Granna/Kék Kobra kiadó-kereskedőcég / Igazgyöngy AlapítványJátsz/Ma Játékos Emberek Magazinja (JEM)Játssz Ma Klub és Pécsi Társasjáték-kiállítás és -vásárKékjáték kiadóKicktester tesztelő-fejlesztő-tanácsadócég / Laserox inzert- és kiegészítőgyártó cégLudens blogMagyar Társasjátékdíj / Magyar Társasjátékos EgyesületMensa Hungariqa egyesületMindclash Games kiadó-fejlesztőcég / Mit Játsszunk? Youtube-csatorna / Nagytarcsai Társasjátékklub / Qubit / Pagony kiadó-kereskedőcég / PC Guru gaming- és életmódmagazin / Piatnik kiadó-kereskedőcég / Pöttyös Zebra Játék kereskedőcégReflexshop kiadó-kereskedőcégSzauer Társasjátékműhely / Szellemlovas kereskedőcég / Table Talk Podcast / Társasjáték Facebook-csoport / Társasjáték-fejlesztők Klubja / Társasjáték Határok Nélkül / Tarsasjatekok.com / Társasjátékos Olympia / Társasozz Blog / Telex / The Giftforge inzert- és kiegészítőgyártó cég / Vagabund kiadó-kereskedőcégBar + Leet, tehát mi magunk (korábban Metabro-Boardgame rovat)

A végeredmény

A végső sorrend kialakításánál az azonos számú ajánlást szerző játékok közül azokat soroltuk előrébb, amik több független ajánlást kaptak, vagyis több olyan szakember ajánlotta, akiknek nem volt hozzá tevőleges köze. Az első 13 legtöbb ajánlást szerző játékot rendeztük sorrendbe, amihez 6 ajánlást kellett szerezni.

1. Brass: Birmingham / Gémklub – 26 ajánlás

Barta Tamás (The Giftforge), Belevári Eszter (JEM), Bojti Anna (Pagony), Bóka Viktória (Board Game Café), Bokor Péter (Szellemlovas), Csirke József (Game-Obscura), Fülöp Kornél (Gamewiz), Gál József (JEM, Kicktester, Tabletalk Podcast), Győri Zoltán (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Hegedüs Hedvig (Játsz/Ma), Hegedűs Robin (Mindclash Games), Krantz Domi (Nagytarcsai Társasjátékklub, Társasjáték Facebook-csoport, JEM), Melisek Márk (Társasozz!), Molnár Péter (Draft), Nádori Gergely (Telex), Nagylaki András (Geekz-444), Nyilas Mihály (Játsz/Ma), Pásztor Balázs aka Nosfi (Kicktester), Rátkai Anikó aka Abiologistplayground (Tarsasjatekok.com), Sárközy András (Gamerelation/Társasjátékos Olympia), Simán Zsolt (Magyar Társasjátékdíj), Simon Péter (Társasjáték Határok Nélkül), Szauer István (Szauer Társasjátékműhely), Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó), Vincze Anna (Társasozz!), Zubor Tamás (Leet).

2. Kartográfusok / Reflexshop – 17 ajánlás

Aczél Zoltán (Gémklub), Barta Tamás (The Giftforge), Csirke József (Game-Obscura), Csongrády Péter (Társasjáték-fejlesztők Klubja), Farkas Gábor (Magyar Társasjátékdíj/Magyar Társasjátékos Egyesület), Fülöp Kornél (Gamewiz), Gál József (JEM, Kicktester, Tabletalk Podcast), Győri-Nádai Réka (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Győri Zoltán (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Hanák Róbert (Compaya), Hegedüs Hedvig (Játsz/Ma), Lencse Máté (Pagony/Igazgyöngy Alapítvány), Maár Gergely (Ludens), Marksz Levente (Játssz Ma Klub), Melisek Márk (Társasozz!), Nemes Balázs (Kicktester), Szöllősi Péter (Vagabund).

3. Azul – A királyi pavilon / Gémklub – 14+3 ajánlás

Barkóczi Edit (Piatnik), Belevári Eszter (JEM), Bóka Viktória (Board Game Café), Csíkos Dániel (Pöttös Zebra Játék), Gallai Attila (Board Game Café), Gáspár Merse Előd (Qubit/Társasjáték-fejlesztők Klubja), Hegedűs Robin (Mindclash Games), Holka Anita (Board Gamer Lap), Lenhardt Balázs (Kékjáték), Maár Gergely (Ludens), Melisek Márk (Társasozz!), Nemes Balázs (Kicktester), Sárközy András (Gamerelation/Társasjátékos Olympia), Windecker Imre (Játsz/Ma) + Éllö Nicolette és Tuska Miklós a kiadó Gémklubtól, illetve Molnár László, a játék fordítója (+Magyar Társasjátékdíj).

4. Kitchen Rush / Compaya – 13+1 ajánlás

Aczél Zoltán (Gémklub), Ádám Attila (Reflexshop), Bóka Viktória (Board Game Café), Csíkos Dániel (Pöttös Zebra Játék), Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve), Fülöp Dorka (Gamewiz), Gallai Attila (Board Game Café), Gál Soma (Reflexshop), Gáspár Merse Előd (Qubit/Társasjáték-fejlesztők Klubja), Mandics Zoltán (Mensa Hungariqa), Molnár Péter (Draft), Sellei Petra (Haba/Dioné) + Dudás Károly, a játék társfordítója és Hanák Róbert a kiadó Compayától.

 

5-6. A Nyugati királyság várgrófjai / Reflexshop – 10 ajánlás

Barkóczi Edit (Piatnik), Fülöp Dorka (Gamewiz), Csuka Péter (Laserox, Társasjáték Facebook-csoport), Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve), Gallai Attila (Board Game Café), Győri-Nádai Réka (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Nádori Gergely (Telex), Simán Zsolt (Magyar Társasjátékdíj), Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó), Vincze Anna (Társasozz!).

Viticulture – Esszenciális kiadás / Delta Vision – 10 ajánlás

Barta Tamás (The Giftforge), Belevári Eszter (JEM), Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve), Dudás Károly fordító-lektor, Fülöp Dorka (Gamewiz), Hegedüs Hedvig (Játsz/Ma), Melisek Márk (Társasozz!), Nagy Péter aka Aphex játéktervező (+Leet), Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó), Vincze Anna (Társasozz!).

7. Anachrony Infinity Box / Mindclash Games – 7+2 ajánlás

Barta Tamás (The Giftforge), Fülöp Kornél (Gamewiz), Gál Soma (Reflexshop), Király Nóra Márta (Barcraft), Nagy Péter aka Aphex játéktervező (+Leet), Pásztor Balázs aka Nosfi (Kicktester), Szauer István (Szauer Társasjátékműhely) + Csuka Péter a játék hivatalos inzertjének tervezője a Laseroxtól, illetve a Társasjáték Facebook-csoporttól, valamint Hegedűs Robin a kiadó Mindclash Games-től.

8. Rune Stones / Piatnik – 8 ajánlás

Bóka Viktória (Board Game Café), Gallai Attila (Board Game Café), Győri Zoltán (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Lenhardt Balázs (Kékjáték), Mandics Zoltán (Mensa), Molnár László fordító-lektor (+Magyar Társasjátékdíj), Simon Péter (Társasjáték Határok Nélkül), Szauer István (Szauer Társasjátékműhely).

9-10. Egy szép új világ / Reflexshop – 7+1 ajánlás

Bokor Péter (Szellemlovas), Dudás Károly fordító-lektor, Gál József (JEM, Kicktester, Tabletalk Podcast), Melisek Márk (Társasozz!), Molnár Péter (Draft), Nemes Balázs (Kicktester), Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó) + Gál Soma a kiadó Reflexshoptól.

Tiny Towns / Reflexshop – 7+1 ajánlás

Győri Hanna (Pagony), Győri Zoltán (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Maár Gergely (Ludens), Molnár Péter (Draft), Sárközy András (Gamerelation/Társasjátékos Olympia), Simon Péter (Társasjáték Határok Nélkül), Vincze Anna (Társasozz!) + Ádám Attila a kiadó Reflexshoptól.

11-12. Macskák szigete / Gémklub – 7 ajánlás

Győri-Nádai Réka (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Hegedüs Hedvig (Játsz/Ma), Király Nóra Márta (Barcraft), Molnár Péter (Draft), Nagylaki András (Geekz-444), Nyilas Mihály (Játsz/Ma). Pásztor Balázs aka Nosfi (Kicktester).

Patchwork – Téli kiadás / Compaya – 7 ajánlás

Ádám Attila (Reflexshop), Barkóczi Edit (Piatnik), Bokor Péter (Szellemlovas), Böjtös Gábor (PC Guru), Éllö Nicolette (Gémklub), Marksz Levente (Játssz Ma Klub), Szöllősi Péter (Vagabund).

13. Képérzék / Gémklub – 6 ajánlás

Beh Alexandra (Granna/Kék Kobra), Farkas Gábor (Magyar Társasjátékdíj/Magyar Társasjátékos Egyesület), Hegedűs Csaba (A-games/Board Game 12/JEM), Maár Gergely (Ludens), Simán Zsolt (Magyar Társasjátékdíj), Vincze Anna (Társasozz!).

Azul – A király pavilon – fotó: Tarsasjatekok.com

5 ajánlást kapott játékok: Bűnügyi krónikák, Hullámhossz, Kard és korona 3, My City, Roundforest, Zombie Kidz: Evolúció

Bűnügyi krónikák / Gémklub
Bojti Anna (Pagony), Csíkos Dániel (Pöttös Zebra Játék), Csirke József (Game-Obscura), Győri Hanna (Pagony), Marksz Levente (Játssz Ma Klub).

Hullámhossz / Gémklub
Ádám Attila (Reflexshop), Győri-Nádai Réka (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Győri Zoltán (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Nádori Gergely (Telex), Sárközy András (Gamerelation/Társasjátékos Olympia).

Kard és korona 3 / Kékjáték
Böjtös Gábor (PC Guru), Budai Rajmund (Reflexshop), Gyöngyösi Gábor (Piatnik) + Lenhardt Balázs a kiadó Kékjátéktól és Pozsgay Gyula (Pozsgay Műhely), a játék grafikusa.

My City / Piatnik
Aczél Zoltán (Gémklub), Fülöp Dorka (Gamewiz), Hanák Róbert (Compaya), Molnár László fordító-lektor (+Magyar Társasjátékdíj), Nádori Gergely (Telex).

Roundforest / Piatnik
Lenhardt Balázs (Kékjáték), Szöllősi Péter (Vagabund), Windecker Imre (Játsz/Ma) + Barkóczi Edit a kiadó Piatniktól és Pásztor Balázs aka Nosfi a játék fejlesztési tesztelőjétől, a Kicktestertől.

Zombie Kidz: Evolúció / Reflexshop
Bojti Anna (Pagony), Csíkos Dániel (Pöttös Zebra Játék), Győri Hanna (Pagony), Krantz Domi (Nagytarcsai Társasjátékklub, Társasjáték Facebook-csoport, JEM), Rátkai Anikó aka Abiologistplayground (Tarsasjatekok.com).

4 ajánlást kapott játékok: Aeons End: Legacy, A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén, Cultistorm, Gyémántvadászok, Irány a dicsőség!, Narcos, Small World of Warcraft, Sushi Roll, Unmatched – Legendák ligája: Első felvonás

Aeons End: Legacy / Gémklub
Gál Soma (Reflexshop), Nemes Balázs (Kicktester), Pásztor Balázs aka Nosfi (Kicktester), Rátkai Anikó aka Abiologistplayground (Tarsasjatekok.com).

A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén / Delta Vision
Csirke József (Game-Obscura), Csuka Péter (Laserox, Társasjáték Facebook-csoport), Gál Soma (Reflexshop), Nagylaki András (Geekz-444).

Cultistorm / Purple Meeple
Király Nóra Márta (Barcraft), Nagy Péter aka Aphex játéktervező (+Leet), Szauer István (Szauer Társasjátékműhely), Zubor Tamás (Leet).

Gyémántvadászok / Compaya
Fülöp Kornél (Gamewiz), Dudás Károly fordító-lektor, Gyöngyösi Gábor (Piatnik), Krantz Domi (Nagytarcsai Társasjátékklub, Társasjáték Facebook-csoport, JEM).

Irány a dicsőség! / Gémklub
Gyöngyösi Gábor (Piatnik), Krantz Domi (Nagytarcsai Társasjátékklub, Társasjáték Facebook-csoport, JEM), Maár Gergely (Ludens), Windecker Imre (Játsz/Ma).

Narcos / Delta Vision
Berze András (Fun With Geeks/Gamestar), Csíkos Dániel (Pöttös Zebra Játék), Csirke József (Game-Obscura), Éllö Nicolette (Gémklub).

Small World of Warcraft / Gémklub
Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve), Mandics Zoltán (Mensa), Nagylaki András (Geekz-444), Windecker Imre (Játsz/Ma).

Sushi Roll / Reflexshop
Holka Dávid (Board Gamer Lab), Gáspár Merse Előd (Qubit/Társasjáték-fejlesztők Klubja), Pozsgay Gyula (Pozsgay Műhely), Rátkai Anikó aka Abiologistplayground (Tarsasjatekok.com).

Unmatched – Legendák ligája: Első felvonás / Reflexshop
Gál József (JEM, Kicktester, Tabletalk Podcast), Nagy Péter aka Aphex játéktervező (+Leet), Nemes Balázs (Kicktester) + Budai Rajmund a kiadó Reflexshoptól.

Kartográfusok – fotó: Reflexshop.hu

3 ajánlást kapott játékok: Abszolút megvadult betűk, Adventure Games – Monochrome Inc., Ank’hor: A Nílus völgy kalmárai, Claim 2 – Ki lesz az új király?, Egerek és varázslók, Eldorádó legendája, Metro X, Newton, Schotten Totten 2 – Váratlan várostrom, Spicy, Titkos szavak, Unkornisok – A rémes ménes

Abszolút megvadult betűk / Pagony
Aczél Zoltán (Gémklub),
Sellei Petra (Haba/Dioné) + Lencse Máté, a játék tervezője a Pagonytól (és az Igazgyöngy Alapítványtól).

Ank’hor: A Nílus völgy kalmárai / Gémklub
Dudás Károly fordító-lektor, Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve), Lencse Máté (Pagony/Igazgyöngy Alapítvány).

Claim 2 – Ki lesz az új király? / Vagabund
Lenhardt Balázs (Kékjáték), Nagy Péter aka Aphex játéktervező (+Leet), Rátkai Anikó aka Abiologistplayground (Tarsasjatekok.com).

Egerek és varázslók / Delta Vision
Budai Rajmund (Reflexshop), Fülöp Kornél (Gamewiz), Pásztor Balázs aka Nosfi (Kicktester).

Eldorádó legendája / Reflexshop
Győri-Nádai Réka (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Simán Zsolt (Magyar Társasjátékdíj), Szöllősi Péter (Vagabund).

Metro X / Reflexshop
Belevári Eszter (JEM), Hegedüs Hedvig (Játsz/Ma), Nyilas Mihály (Játsz/Ma).

Newton / Delta Vision
Belevári Eszter (JEM), Farkas Gábor (Magyar Társasjátékdíj/Magyar Társasjátékos Egyesület), Hegedűs Csaba (A-games/Board Game 12/JEM).

Schotten Totten 2 – Váratlan várostrom / Reflexshop
Hanák Róbert (Compaya), Molnár László fordító-lektor (+Magyar Társasjátékdíj), Nyilas Mihály (Játsz/Ma).

Spicy / Gémklub
Berze András (Fun With Geeks/Gamestar), Csongrády Péter (Társasjáték-fejlesztők Klubja), Mandics Zoltán (Mensa).

Titkos szavak / Gémklub
Beh Alexandra (Granna/Kék Kobra), Gál Soma (Reflexshop).

Unikornisok – A rémes ménes / Gémklub
Berze András (Fun With Geeks/Gamestar), Győri Hanna (Pagony), Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó).

2 ajánlást kapott játékok: Adventure Games – Monochrome Inc., A Keresztapa: Corleone birodalma, A kuflik és az esőtánc, Barakka, Beez Mééz, Catan: Csillaghajósok, Cica, pizza, taco, gida, sajt, Dinó-mentőakció, Képregényes kalandok: Sherlock Holmes – A Baker Street-i banda, Párizs, Pontsaláta, Sakura Extra Box, Szerelmes levél, Társasház, avagy a nyomozás a bűn fészkében, Tea 2 főre, Villamosdillemma

Adventure Games – Monochrome Inc. / Piatnik
Bokor Péter (Szellemlovas) + Gyöngyösi Gábor a kiadó Piatniktól.

A Keresztapa: Corleone birodalma / Delta Vision
Hegedűs Csaba (A-games/Board Game 12/JEM), Nagylaki András (Geekz-444).

A kuflik és az esőtánc / Pagony
Fuchs Fanni (Djeco/Boyonex) + Bojti Anna a kiadó Pagonytól.

Barakka / Vagabund
Ádám Attila (Reflexshop), Holka Anita (Board Gamer Lab).

Beez Mééz / Gémklub
Böjtös Gábor (PC Guru), Fuchs Fanni (Djeco/Boyonex).

Catan: Csillaghajósok / Piatnik
Gallai Attila (Board Game Café), Holka Dávid (Board Gamer Lab).

Cica, pizza, taco, gida, sajt / Gémklub
Beh Alexandra (Granna/Kék Kobra), Lencse Máté (Pagony/Igazgyöngy Alapítvány).

Dinó-mentőakció / Reflexshop
Böjtös Gábor (PC Guru), Holka Anita (Board Gamer Lab).

Képregényes kalandok: Sherlock Holmes – A Baker Street-i banda / Gémklub
Bojti Anna (Pagony), Budai Rajmund (Reflexshop).

Párizs / Delta Vision
Dudás Károly fordító-lektor, Farkas Gábor (Magyar Társasjátékdíj/Magyar Társasjátékos Egyesület).

Pontsaláta / Reflexshop
Farkas Gábor (Magyar Társasjátékdíj/Magyar Társasjátékos Egyesület), Krantz Domi (Nagytarcsai Társasjátékklub, Társasjáték Facebook-csoport, JEM).

Sakura Extra Box / A-games
Barkóczi Edit (Piatnik) + Hegedűs Csaba a kiadó A-games-től (illetve a Board Game 12-től és a JEM-től).

Szerelmes levél / Delta Vision
Berze András (Fun With Geeks/Gamestar), Hegedűs Robin (Mindclash).

Társasház, avagy a nyomozás a bűn fészkében / Keller&Mayer
Gyöngyösi Gábor (Piatnik) + Marosi Z. Tamás aka Pierrot, a játék tervezője (és zenész).

Tea 2 főre / Gémklub
Berze András (Fun With Geeks/Gamestar), Molnár László fordító-lektor (+Magyar Társasjátékdíj).

Tokió királya: A pusztítás éjszakája / Reflexshop
Böjtös Gábor (PC Guru), Gáspár Merse Előd (Qubit/Társasjáték-fejlesztők Klubja).

Villamosdillemma / Gémklub
Király Nóra Márta (Barcraft), Nyilas Mihály (Játsz/Ma).

Kitchen Rush – fotó: Board Game Geek

1 ajánlást kapott játékok: Adventure Games – A börtön / Piatnik (Bokor Péter [Szellemlovas]), Architektúra / Delta Vision (Hegedűs Csaba [A-games/Board Game 12/JEM]), Azután / Gémklub (Budai Rajmund [Reflexshop]), Calavera / Reflexshop (Hegedűs Csaba [A-games/Board Game 12/JEM]), Claim – Na, ki a király? / Vagabund (Szöllősi Péter a kiadó Vagabundtól), Combo Color / Gémklub (Bóka Viktória [Board Game Café]), Dobble: Jégvarázs 2 / Gémklub (Ádám Attila [Reflexshop]), Folyó / Marbushka (Fuchs Fanni [Djeco/Boyonex]), Fröccs / Gémklub (Gáspár Merse Előd [Qubit/Társasjáték-fejlesztők Klubja]), I Love Magyarország / Reflexshop (Fuchs Fanni [Djeco/Boyonex]), Hamupipőke / Granna/Kék Kobra (Beh Alexandra a kiadó Granna/Kék Kobrától), Hősök útja / Gémklub (Budai Rajmund [Reflexshop]), Kapcsolj! – Konyhaművészet / Gémklub (Beh Alexandra [Granna/Kék Kobra]), Magyar népmesék: A kártyajáték – 5. jubileumi kiadás (Szauer István, a játék grafikusa a Szauer Társasjátékműhelytől), Mariposas / Reflexshop (Barta Tamás [The Giftforge]), Marvel United / Delta Vision (Tuska Miklós [Gémklub]), Marvel – Végtelen kesztyű / Delta Vision (Nádori Gergely [Telex]), Minecraft: Builders & Biomes, Miyabi / Regio Játék (Marosi Z. Tamás aka Pierrot játéktervező, zenész), Modern Art – A kártyajáték / Delta Vision (Aczél Zoltán [Gémklub]), Nyerőleves / Gémklub (Holka Dávid [Board Gamer Lab]), Quartino / Djeco/Boyonex (Beh Alexandra [Granna/Kék Kobra]), Pöccenő próféták / Delta Vision (Sárközy András [Gamerelation/Társasjátékos Olympia]), Robotok / Gémklub (Lencse Máté [Pagony/Igazgyöngy Alapítvány]), Sajtmentő / Djeco/Boyonex (Fuchs Fanni a kiadó Djeco/Boyonextől), Szabadulópakli: Eldorádó legendája / Gémklub (Beh Alexandra [Granna/Kék Kobra]), The Mind Extrem / Gémklub (Molnár László fordító-lektor [+Magyar Társasjátékdíj]), Tökmagok – Kincsvadászat / Pagony (Fuchs Fanni [Djeco/Boyonex]), Túlvilági történetek / Gémklub (Fülöp Dorka [Gamewiz]), Via Magica / Reflexshop (Mandics Zoltán [Mensa]), Vidámpark / Gémklub (Simán Zsolt [Magyar Társasjátékdíj]), Vigyáz(z)6! Társasjáték / Piatnik (Szöllősi Péter [Vagabund]), Vörös előörs / Reflexshop (Gyöngyösi Gábor [Piatnik])

Mivel nagyon sokan nemcsak egyszerűen az ajánlott játék címét küldték el, hanem kifejtették, miért éppen az adott játékot ajánlják, ezért azon játékoknak, melyek legalább három ilyet is kaptak, külön cikkben is összegyűjtjük a szöveges ajánlásait, további, kontextusba helyező információkkal, illetve korábbi kapcsolódó cikkeinkkel és a játék alapadataival együtt:
Aeons End: Legacy, A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén, A Nyugati Királyság várgrófjai, Azul – A királyi pavilon, Brass Birmingham, Bűnügyi krónikák, Egy szép új világ, Hullámhossz, Kartográfusok, Kitchen Rush, Macskák szigete, Patchwork – Téli kiadás, Roundforest, Rune Stones, Tiny Towns, Unmatched – Legendák ligája: Első felvonás, Viticulture – Esszenciális kiadás, Zombie Kids: Evolúció.

 

Előzmények:

Keressük 2020 legjobb társasjátékát – a szakértők megmondják

Megkérdeztünk 103 társasjátékos szakembert, melyik volt a legjobb játék tavaly

×