Hatalmasat szól, mikor ősszel a boltok polcaira kerül a legfrissebb FIFA cím. Vajon a 22-es számmal ellátott fociszimulátor mikor kerülhet kezeink közé?

Amekkora lendülettel érkezett meg a FIFA 21, ugyanakkora lendülettel állt földbe, megannyi hibájának köszönhetően. A botrányok is jóval hangosabbak voltak idén kaliberüket tekintve, pedig igen komoly mérettel rendelkeznek ezek a blamák. Véleményünk szerint idén valamikor az első pár hétben volt a legélvezhetőbb maga a játékmenet, amit sikerült fokozatosan leépítenie az EA Sports-nak. Ennek fényében

mindenki úgy várja a FIFA 22-t, mint kisgyermek a Jézuskát karácsonykor.

Egyenlőre hivatalos megerősítést még nem kapott a következő FIFA, de nyáron valószínűleg bejelentik.

1993 óta, mikor megalakult a Mega Drive, minden egyes esztendőben új címmel rukkolnak elő Kanadában. Mikor érkezhet, illetve hogyan is nézhet majd ki a FIFA 22? Erre szolgálunk nektek spekulatív válaszokkal nektek, korábbi szivárgásokból, találgatásokból, következtetésekből.

FIFA 22 – Mikor kaphatjuk kézhez?

Gazdasági értelmezésben bizony kiugróan erős évet zárt 2020-ben az Electronic Arts, köszönhetően a világjárványnak, a next gennek, valamint a téli megjelenési dátumnak. A FIFA 11-től egészen a FIFA 20-ig minden rész szeptember végén jelent meg, kivéve a FIFA 21-et, ami tavaly októberben jelent meg PS4-en és az Xbox One-on – december 3-án  az új generációs gépeken. Mivel a FIFA riválisa a PES 2022 szintén érkezik PS5-re és az Xbox Series X-re, a GamesRadar ezért úgy gondolja: a FIFA 22 megjelenési dátumát szeptember 24. lesz, korai hozzáférésben.

FIFA 22 trailer

Egyenlőre sajnos nincs bemutatóvideó, ám ezt az EA Sports szereti az utolsó pillanatokra hagyni, ezzel is felcsigázva elkötelezett rajongóit. Egy dologért imádkozunk: hogy mindenképp legyen demó verziója a játéknek, ami segítséget nyújthat abban, hogy mire belemerülünk a teljes játékba, megfelelő alapokra fektethessük játéktudásunkat.

Hamarosan jön az EA Play Live nyári digitális változatának látványos bemutatója, ahol talán már láthatunk valamit. Az első videó kb. 2021 júniusában várható.

A FIFA 22 játékosának arcai: kik hiányoznak még?

A valós személyek hasonlósága nagyon fontos a FIFA közösségen belül, és hihetetlen, hogy még mindig van 27 olyan játékos a FIFA 21-ben, akinek legalább 82 lapja van, és nincs igazi arca a játékban. Itt van például 15:

  • Arthur (CM, Juventus)
  • Marcos Acuna (LB, Sevilla)
  • Robin Gosens (LM, Atalanta)
  • Martin Odegaard (CAM, Arsenal)
  • Diego Carlos (CB, Sevilla)
  • Thomas Strakosha (GK, Lazio)
  • Nicolas Tagliafico (LB, Ajax)
  • Alessio Romagnoli (CB, Milan)
  • Francesco Acerbi (CB, Lazio)
  • Renato Augusto (CM, Beijing)
  • Sergio Reguilon (LB, Tottenham)
  • Nelson Semedo (RB, Wolves)
  • Nicolo Barella (CM, Inter)
  • Wout Weghorst (ST, Wolfsburg)
  • Dakonam Djene (CB, Getafe)

Reméljük, hogy ezt frissítik a FIFA 22-re.

FIFA 22 licencek: Lesz-e új bajnokság?

Két éven keresztül az angol National League azért lobbizott, hogy bekerüljön az EA labdarúgó játékába, kevés sikerrel. A FIFA 20 előtt rajongói petíciót indítottak, amelyre 11 200 aláírást gyűlt össze, miközben a FIFA 21 megjelenését saját Ultimate Team kísérte, a korábbi félprofi futballista és a liga jelenlegi nagykövete, Jeff Brazier gondozásában. Az olyan csapatok, mint a Sutton United, az Eastleigh és a Boreham Wood remélik, hogy eúttal szerencséjük lesz a FIFA 22-vel.

Egyébként a FIFA 22 bajnoki listája már jól biztosnak tűnik. A FIFPlay egy független szurkolói felmérés, melyen a magyar Nemzeti Bajnokság a második a szurkolók körében, amelyet a Liga Portugal 2 követ a harmadik helyen. Persze ez nem garantálja, hogy az EA ezt figyelembe veszi, de ha érdekli őket a rajongók véleménye, még lehet esélyünk.

Tessék szavazni!!!

A FIFA 22 Juventust viszont biztosan nem fogjuk látni, mivel a Konaminak még legalább egy évig exkluzívitása van, vagyis csak a PES 2022-ben használhatják ezt a nevet. Hasonló lesz a helyzet az AS Romával is, akit a FIFA 22-ben ismét átkeresztelnek a Roma FC-re.

Folyton az unalmas nóta szól, majd jövőre jobb lesz. Vajon ez lesz az epekedve várt jövőre?
https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

×