Egyes bennfentesek szerint már idén megjelenhet az első mobil, amibe 200 MP-s szenzort pakolnak.

Egy ideje már pletykálják, hogy a Samsung egy egészen brutális 200 megapixeles ISOCELL kamerán dolgozik épp, ami papíron képes lehet a 16K-s felbontású videók rögzítésére is. Ez utóbbi egyéb okokból (pl. proci) még egészen biztosan sci-fi marad a mobilok számára (jelenleg még a 8K 60FPS is csak álom) attól viszont már egyáltalán nem vagyunk messze, hogy készülékbe kerüljön.

A Digital Chat Station szivárogtató szerint az elsőként a kínai Xiaomi rakhatja majd a telefonjaiba a 200 MP-s szenzort, köszönhetően a Samsunggal való szoros kapcsolatának. Azt pontosan még nem tudni, hogy mikor érkezhet ez a készülék, de egy másik bennfentes szerint erre már 2021-ben sor kerülhet – írja a GSMArena.

Leakster: Xiaomi will be the first to use Samsung's upcoming 200 MP sensor

A dolog nem is légből kapott, hiszen a Xiaomi volt az első, aki korábban a Samsung 108 megapixeles szenzorát használhatta, amely jelenleg 2-3x-os natív, veszteségmentes zoomra képes, aminél minden bizonnyal jobb lesz a 200-as. A beszámolók szerint az új szenzor 0.64 µm pixelekkel jön, ami a világon a legkisebb lesz.

A GSMArena továbbá azt is megjegyzi, hogy a szivárogtatást ne vegyük készpénznek, mivel korábban már a ZTE Axon 30-at jelölték meg, mint az első készüléket, ami az innovatív új szenzorral lesz felvértezve.

https://leet.hu/?s=marvel&post_type=product

×