Hosszú idő eltelt az legelső CS:GO Operation óta, úgyhogy itt az ideje egy kis múltidézésnek.

Pályák, játékmódok, gyűjtemények, küldetések, statisztikák és természetesen az érdemérem. Az Operation-ök mindig óriási vérfrissítést jelentenek, hiszen sok-sok új tartalommal töltik meg a CS:GO világát. Akadt, hogy egyiket azonnal követte a másik, de arra is volt példa, hogy a Valve két éven át „éheztette” a közösséget. A jelenlegi Operation a tizedik a sorban, míg a legelső még nyolc évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, így két erős okunk is van, hogy összegezzük az eddigieket.

Vessük hát bele magunkat a „hadműveletek” világába, következzen egy Operation-áttekintés!

A legelső megvásárolható DLC még 2013-ban került be a játékba és az Operation Payback nevet kapta. A belépőt hat dollárért lehetett megváltani, cserébe pedig lehetőség nyílt kipróbálni hét közösségi pályát. Akkoriban még az érdemérem fejlesztése is elég primitív volt, csupán ezeken a pályákon kellett minél többet játszani (az ezüst fokozathoz 10 órát, az arany fokozathoz pedig 50 órát). Érdekesség, hogy a Valve az összes – belépők megváltásából – befolyt pénzt (150 ezer dollár) felajánlotta a pályák készítőinek.

A jelenlegi Operation április 30-án ér véget, ti már kimaxoltátok?

A Payback-et további kilenc Operation követte, nézzük ezek teljes listáját:

  • Payback (2013. április 25 – 2013. augusztus 31)
  • Bravo (2013. szeptember 19 – 2014. február 5)
  • Phoenix (2014. február 20 – 2014. június 11)
  • Breakout (2014. július 1 – 2014. október 2)
  • Vanguard (2014. november 11 – 2015. március 31)
  • Bloodhound (2015. május 26 – 2015. október 1)
  • Wildfire (2016. február 17 – 2016. július 15)
  • Hydra (2017. május 23 – 2017. november 13)
  • Shattered Web (2019. november 18 – 2020. március 31)
  • Broken Fang (2020. december 3 – 2021. április 30)

Ahogy azt a dátumok alapján is láthatjátok, a kezdetekkor futószalagosan érkeztek az újabb és újabb Operation-ök, ráadásul egyre több tartalommal. Aztán a Bloodhound környékén jött egy törés, ott már négy és fél hónapot kellett várni a Wildfire-re, majd az azt követő Hydra-ra már egy évet, míg a Shattered Web-re két teljes esztendőt. Ezúttal utóbbit „csak” egy féléves hiátus követte, bízzunk benne, hogy a Valve kitesz magáért és ennél hosszabb üresjárat már nem is lesz a folytatásban.

Nektek melyik Operation volt a kedvencetek? Írjátok meg kommentben!

×