Hihetetlen, de működik.

A Commodore 64 napjainkra a PC történelem kultikus alakjává nőtte ki magát. Az 1982-ben debütált gép 1,023 MHz-es processzora manapság már igencsak elavultnak számít, hiszen már egy órában is több ezerszer erősebb hardver van. A retro hardverekkel foglalkozó „8-Bit Show And Tell” youtube csatorna készítője úgy gondolta most 2021-ben, a kriptovaluták kitörésének korában megnézi, hogy a ’82-es Commodore hogyan teljesít a bányászsorban.

Hihetetlen, de mégis sikerült működésre bírniuk a kódot, ennek megfelelően akár egy Commodore 64-et is befoghatunk egy kis kriptobányászatra.

Persze nem igazán éri meg, maximum a poén kedvéért, ugyanis az 1,023 MHz-es processzor, a 64 KB RAM mellett igencsak karcsú. A korlátozott számítási teljesítménynek hála pedig mindössze 0,3 h/s sebességgel tudott bányászni, ami még az áramszámlát sem igazán fedezi.

 

Érdekes adalék, hogy Commodore 64-et lehet tuningolni is, egy úgynevezett SuperCPU bővítőkártyával, aminek köszönhetően a számítási teljesítmény a hússzorosára nő, ezzel együtt némileg gyorsul a rendszer is, persze így sem a Commodore lesz a bányászkirály.

https://leet.hu/?s=marvel&post_type=product

×