Mindenki tudja, hogy a Call of Duty: Warzone-ban vannak csalók, és mindenkinek megvan róluk a véleménye. A csalók kérdése egy állandó vitatéma a közösségben, és állandó probléma az Activision számára. A csalók sajnos tönkreteszik a játékélményt, sőt az egész cím megítélését. Jó tudni, hogy ha legközelebb mérges vagy egy csaló miatt, az a fejlesztőket is ugyanúgy bosszantja.
„Rengeteg embert bannolunk, és senkit nem gyűlölünk jobban, mint a csalókat” – mondta Amos Hodge kreatív igazgató.
„A tartalmakat a játékosok számára készítjük, és bár mérges vagy, amikor valaki tönkreteszi a játékodat, engem is idegesít, hogy tönkreteszik életem legjobb munkáját” – fogalmazott a VGC-nek.
Ez egy kissé erősebb kijelentés, mint amit általában az Activision tesz a hivatalos közleményekben. „Ha a fejlesztők is utálják a csalókat, miért nem tesznek ellenük semmit?” – hangozhat a kérdés. Nos, az Activision az utóbbi időben több banhullámot is tartott, ám ugye nagyon egyszerű a csalóknak új fiókot létrehozni. Ez egy kemény háború, amiben egyelőre a csalók állnak nyerésre.
Az Activision megerősítette, hogy „a csalás semmilyen formáját nem fogadják el”, és a biztonsági csapat heti hét napon dolgozik, hogy bannoljanak. Egyébként azt is jó tudni, hogy aki csalóprogramot telepít, kémprogramokat is kap a gépére, melyeket nem lehet letörölni.
Te csaltál már a Warzone-ban? De komolyan?
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…