Egyre több játékipari szereplő tartja kiemelten fontosnak a környezetünk védelmét, amiért ténylegesen tesz is, de a játékosok felelőssége sem elenyésző.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? – hangzik a Föld napjának hivatalos jelmondata, ami esetünkben akár úgy is hangozhatna, hogy: Ki mondta, hogy a gamerek nem tudják megváltoztatni a világot?

Hazánkban 1990 óta tartják meg a Föld bolygó napját (erről bizonyára sokaknak vannak is emlékeik az iskolából), azonban hivatalosan csak 2009-ben lett világnappá, melyet egységesen április 22-én tartunk. Ilyenkor általában a Föld, úgy pedig a környezetünk védelméé a főszerep.

A Föld játékosainak egyesített hatalmából, én vagyok a Gamer Bolygó Kapitánya!

Earth Day Wallpapers - Wallpaper Cave

A bolygón már több mint 2,4 milliárd játékos leledzik, ami a Föld teljes, 7,8 milliárdos népességéhez képest sem egy kevés szám. Emiatt talán nem is olyan meglepő, hogy a videojátékipar teljes éves bevétele már egy jó ideje, lehagyta Hollywood, Bollywood és a zeneipar együttvéve. Ha pedig ennyi embert ér el valami, akkor annak óriási felelőssége is van.

Ezt a felelősséget sokan nem is nagyon akarják elmismásolni, ezért 2019-ben tulajdonképpen megalapították a Playing4thePlanet szervezetet, melybe a játékipar bármely szereplője beléphet, vállalva ezzel a károsanyag kibocsátás pár éven belüli szinte teljes lecsökkentését. Ennek azért van különösen jelentősége, mert mint kiderült, a játéknak sem elhanyagolható a környezetre mért káros hatása, sőt.

A The Verge vizsgálata például rámutatott arra, hogy az összes PlayStation 4 szén-dioxid-kibocsátása akkor „még csak” 100 millió játékossal számolva – nagyobb, mint Jamaicáé. 

Ez az arány a jövőben az új konzolok nagyobb energiaigénye miatt még rosszabb lehet, ahogyan az is kiderült, hogy a játékstreaming valójában több károsanyag kibocsátással jár, mint a hagyományos fizikai játék (Wired). Ez utóbbi esetében egyébként már sokkal jobb a helyzet mint korábban, hiszen a kiadók és a gyártók is tudatosan egyre inkább a digitalizáció felé terelik a vásárlásokat, ami miatt kevesebb fölösleges műanyagot használnak, hiszen nem kell legyártatni a lemezeket és a dobozokat sem, ahogyan szállítani sem kell őket.

Az Playing4thePlanet egyesületbe azonban számos vállalat nem csatlakozott be olyan nagyágyúk mellé, mint a Sony és a Microsoft, így például az Activision-Blizzard, az Electronic Arts, a Take Two, és még többek között a Nintendo sem kötelezte el még magát a zöldebb útra. A Microsoft például azt vállalta, hogy 2030-ig leszámol a károsanyag-kibocsátással, míg a Sony hasonlókat 2050-ig ígért, ez pedig főemelést érdemel, hiszen ez valójában nem termel nekik semmilyen anyagi hasznot, több millió, de inkább milliárd dolláros mínuszt sokkal inkább.

Játékokkal a bolygóért

Microsoft aims to be 'carbon negative' by 2030 - MarketWatch

Mindeközben a játékosok figyelmét sem átallottak felhívni. Ugyan az EA nem csatlakozott (még) a szervezethez, a vállalat – sokakhoz hasonlóan – másként próbál hatni a közönségére. A The Sims 4-hez például készítettek egy Eco Lifestyle kiegészítőt, melyben tulajdonképpen a környezettudatos életre nevel, azt mutatja be.

Ahogyan más játékokban is többször felmerül oktatójelleggel az ügy, például a Minecraftban, a Civilisation-ben, vagy a Cities Skylines-ban, de megannyi narratív alkotásban is megfigyelhetünk hasonló üzeneteket. Ilyen például a 2018-as Pókember, amiben Peter barátjának, Harry Osborn-nak a kérésére kell megtisztítanunk a várost a különböző környezetet szennyező dologtól – ezekért pedig külön jutalmakat is kapunk. És egyre többen tesznek így, ezáltal tömegekhez juttatva el a fontos üzenetet.

Nagyon helyesen, hiszen a gaming az, ami a legtöbb emberhez elér, kortól és nemtől függetlenül, ahogyan arra több kutatás is rámutatott. És muszáj is, hiszen hiába terelte el egy időre erről a figyelmet a COVID-járvány, rohamosan romlik a környezetünk állapota.

Ezért ha nem szeretnénk, ha gyermekeink, unokáink tényleg csak játékokból ismerhessék meg a hűs erdőket – mert már az összes leégett, vagy ne csak játékokban találkozhassanak akkora már kihalt állatokkal, akkor érdemes ezeket az üzeneteket nem csak észrevenni, de megfogadni és továbbadni is. Mert ezek a csodálatos helyekre és tájakra kalauzoló játékok arra is felhívják ám a figyelmünket, hogy valójában mit is veszíthetünk, ha nem így teszünk.

Borítókép: Wired

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×