VALORANT

Öten szeretnétek VALORANT-ozni? – A Riot Games megszólalt az ügyben

A fejlesztő Riot Games az év elején alaposan megreformálta a VALORANT rangrendszerét és többek között azt a döntést is meghozták, hogy az Immortal és Radiant játékosok csak szólóban vagy duóban kereshetnek meccseket. Később ezen módosítottak és azóta már a Diamond 3-asok is ebbe a kategóriába estek, azaz ők is legfeljebb ketten indulhatnak útnak.

A probléma

Az elmúlt időben több esportoló, így például Tyson „TenZ” Ngo és James „hazed” Cobb is felemelte a hangját a változtatásokkal kapcsolatban. Elmondásuk szerint a legmagasabb szinten elképesztően nehéz mérkőzést találni, sokszor akár 30-40 percbe is telhet. Ezenfelül gyakran olyan csapattársakkal kerülnek össze, akik:

  • trollkodnak,
  • toxikusak,
  • nem beszélnek,
  • tapasztalatlanok / boostoltak,
  • stream sniperek vagy más módon csalnak.

A fentiekkel való találkozás esélyét, illetve a meccskeresési időt is alaposan csökkentené, ha a saját ismerősi körükkel, barátaikkal, csapattársaikkal, nézőikkel játszhatnának, így arra kérték a fejlesztőket, hogy találjanak ki valami megoldást. Valószínűleg az alacsonyabb szinten levők sem bánnák, ha lenne egy külön queue saját társaság számára, hiszen az nem is lehet kérdés, hogy Iron-tól Diamond-ig még többször lehet összekerülni olyan játékosokkal, akik a fenti kategóriák valamelyikébe tartoznak.

A reakció

Szerencsére arra nem lehet panasz, hogy a Riot Games ne figyelné a közösségi visszajelzéseket, pláne, hogyha a profikról van szó. A fejlesztő cég részéről a kompetitív részlegért felelős Jon „EvrMoar” Walker nyilatkozott, aki elmondta, hogy megértik a játékosok frusztrációját és igyekeznek megoldani a problémát. Hozzátette, hogy egy olyan ötlet megvalósításán dolgoznak, amely lehetővé tenné, hogy az ötfős premade csapatok egymás ellen kerülhessenek össze, de egy rendszer kiépítése sok időt vesz igénybe.

Ha ez megvalósul, akkor nagyban hasonlítana a TenZ által emlegetett FPL, illetve egyéb hubok formátumához, annyi különbséggel, hogy ez a játékon belül lenne elérhető, nem egy külső platformon. Kompromisszumos megoldásnak tűnik, amivel talán már a magas szinten levők is elégedettek lennének. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle, de annyi biztos, hogy erre még egy darabig várnunk kell!

Ti mit gondoltok, megoldhatja a problémát egy játékon belüli hub? Írjátok meg kommentben!

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

10 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

12 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

12 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

13 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

13 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

13 óra telt el azóta...