Első körben csak Androidos eszközökön fogják tesztelni az Apex Legends mobilos verzióját.

Az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette az Apex Legends Mobile-t, ám ez egy ideig csak zárt béta formában lesz elérhető, és csak Androidra. Fontos tudni, hogy először néhány ezer indiai és fülöp-szigeteki gamer csatlakozhat a zárt körű teszteléséhez, ennek oka pedig egyszerű: ezekben a régiókba hatalmas a mobilos játékosok száma, akik inkább elsősorban Android készülékeken játszanak. Így egyértelmű, hogy a célközönség is ez a terület.

Az Apex Legends Mobile idővel természetesen világszerte elérhető lesz, és iPhone, valamint iPad készülékekre is megjelenik.

 

A Respawn Entertainment büszkén tweetelte, hogy végre készen állnak a mobilos verzió tesztelésére:

 

Nos, gondoljuk sok kérdés merült fel bennetek, amit meg is válaszolunk nektek:

  • A játék ugyan úgy free to play lesz mint a gépes és a konzolos verzió, és semmilyen módon nem lehet majd fizetéses előnyhöz jutni.
  • Nem, semmilyen módon nem lesz crossplay sem, se PC, se konzolos platformmal, hiszen ezt a játékot egy külön csapat, csak mobilra készítette.
  • Bár arról még nem jelent meg semmilyen adat, hogy mennyire erős mobilra lesz szükségünk hozzá, valószínűleg hasonló készülékeken jól megy majd, mint a Fortnite Mobile vagy esetleg a Call of Duty Mobile igénye.

Ti várjátok már az Apex mobil verzióját, vagy annyira nem köt le benneteket a moblie gaming? 

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/apexhunkozosseg/

×