Több millió gyerekről gyűjt személyes adatot a TikTok, a brit gyermekjogisok pedig akcióba lendültek.

Nem okozok azzal meglepetést, ha azt mondom, hogy a közösségi portálok, alkalmazások-applikációk szüntelen gyűjtik rólunk a privát adatokat, amit egymás között megosztva használnak fel ilyen-olyan célokra. Ez viszont egyre nagyobb problémát is jelent, hiszen már azt sem nagyon tudjuk megtippelni, hogy hány harmadik félnek továbbítják a rólunk begyűjtött információt, úgy pedig sokszor az sem tiszta, hogy mégis mikre használják azokat fel.

Az viszont már egy teljesen új szint, amikor a TikTok gyűjti a javarészt gyerekekből álló felhasználói személyes adatait. Ezekbe pedig minden beletartozik: biometrikus adatok, telefonszám, különböző tevékenységek, vagy a pontos tartózkodási hely, és így tovább, és így tovább – mindezt pedig úgy, hogy nem nagyon figyelmeztetnek semmire, arra sem, hogy mi lesz az adatok sorsa.

Most, az amerikaiak után a brit gyermekjogvédők is akcióba lendültek, és beperelték a TikTokot, amiért az szabálytalanul használja fel a kiskorú gyermekek privát adatait – írja a BBC és a HVG.

A TikTok persze mindent tagad, azonban nem árt megfeledkezni a 2019-es amerikai perről. Akkor ugyanis az angol ügyvédekhez hasonlóan a tengeren túliak is bíróságra vitték a dolgot, amit a közösségi platform a médiában hasonlóan elutasított, de azért 92 millió dollárt csak felajánlott a peren kívüli megegyezésre – a hivatalos indoklás szerint azért, mert épp nincs idejük bíróságra járni.

A mostani vádiratot Anne Longfield gyermekjogi jogász állította össze, amit a Scott and Scott ügyvédi iroda terjesztett be. Longfield szerint nem meglepő, hogy egy közösségi oldal adatokat gyűjt, a TikTok azonban túlzóan és értelmezhetetlenül sokat, méghozzá gyerekekről. Kiemelte azt is, hogy a szülőknek joga van tudni, hogy a gyermekeik személyes adatát kik, és milyen célokra használják fel.

Az Apple pontosan az ilyen ügyek miatt vezeti be hamarosan az új adatvédelmi szabályzatát, amely értelmében tulajdonképpen nem lehet csak úgy és bármilyen célra privát adatokat gyűjteni a felhasználókról. Ezt azonban már a szabályzat életbe lépése előtt próbálják kicselezni a kínai szoftvergyártók és hirdetésekkel foglalkozó ügynökségek.

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×