Ezzel az új Google Chrome funkcióval végre sokkal hasznosabb módon tudunk egymásnak linkeket/infókat küldeni.

Az internetezés egyik legmegszokottabb tevékenysége, hogy az emberek linkeket küldözgetnek egymásnak, amivel egy-egy fontos tartalmat akarnak megosztani. Néha viszont előfordul, hogy egy-egy oldalon egy konkrét szövegrészre szeretnénk felhívni a figyelmet, amire most egyszerűbben van lehetőség a Chrome-ban.

Végre a Chrome böngésző alapfunkciója lett, hogy kiemeljünk egy számunkra fontos részt a weboldalon, amit linkként bárkinek elküldhetünk.

A Google Chrome ugyanis nemrég megkapta a legújabb verziófrissítést (90), amivel alapból elérhető lett ez a rendkívül felhasználóbarát funkció. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen linkké tudunk alakítani egy általunk kijelölt szöveget, majd azt elküldhetjük barátainknak. Aki azt megnyitja, rögtön a kiválasztott részre jut.

Nem kell többé keresni, görgetni, mindenki pontosan azt az infót kapja, amit neki szánunk. Korábban a rendszert csak bővítménnyel lehetett használni, de mostanra alapfunkció lett.

Hogyan?

A kiemelendő szövegre jobb egérgombbal rákattintunk, majd a másolás alatti, a kiemeléssel kapcsolatos parancsra nyomni. Az így kapott url-t e-mailben, de egyszerű Facebook üzenetben is el lehet küldeni, és ez mobilon is működik.

Ez persze mindenhol fokozatos frissítéssel lesz elérhető, így ha nálad még nem elérhető a funkció, akkor vagy frissítsd a böngészőt, vagy még nem érkezett meg hozzád a funkció. Az egész csak idő kérdése.

https://leet.hu/?s=marvel&post_type=product

×