Olykor-olykor a legjobbakkal is megesik, hogy hibáznak, így történhet például, hogy a gyárból kigördülő termékek között néha megbújik egy-egy hibás darab. Ezeket általában nem szokták szeretni a vásárlók, ami érthető is, hiszen a pénzéért mindenki a lehető legjobbat várja, ezért az ilyen történetek szinte minden esetben garanciális cserével végződnek.
Nem úgy mint az Apple termékekkel, amikor ha valaki nagy ritkán talál egy gyári hibás darabot, úgy ugrálhat örömében, hogy az szinte már lebegés. Az almás cég ugyanis szökőévente ha hibázik, az Internal Archive szerint ilyenre 100 millió példányból egyszer van csak példa.
Ez az oka annak, hogy egy, a hátlapján középről picit jobbra elcsúszott logós iPhone 11 Pro 2700 dollárért kelhetett el, ami jelenlegi árfolyammal és árszabással számolva, körülbelül 780.000 forintnak felel meg, ami a bolti árának jóval több mint a kétszerese.
A vásárló nyereségét a szigorú szabályok alapján dolgozó minőségellenőröknek köszönheti, akik valamilyen ismeretlen oknál fogva nem vették észre a bakit. Ilyenkor ugyanis – mint a legtöbb gyárban – szét kell szedniük a készüléket, elkerülvén ezzel a piacra kerülését, hibásan legalábbis – melyekre egyébként kifejezetten vadásznak a gyűjtők.
Hogy mi lesz az ultradrága gyári hibás iPhone sorsa azt nem tudni, de nagyon nehéz elképzelni, hogy valaki mindennapi használatra vásárolta volna meg magának.
Forrás: HVG, Twitter – Internal Archive, 24.hu
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…