Komolyat pakol a társasjátékos polcokra a Gémklub idén – összeszedtük a legnagyobb hazai kiadó idei hátralévő ígéretei közül a legfontosabbakat.

7 csoda
Agora kiegészítő a Párbajhoz: valamikor idén
Új kiadás – májusig bezárólag

A listán az első komoly cím a 7 csoda, melynek új kiadása főleg optikai tuningos: letisztultabb kártyák, jobban érvényesülő illusztrációk. A már 11 éve hódító, draftolós családi stratégia sokszoros díjnyertes. Az ókori világban játszódó játék a 7-es számot következetesen viszi végig a címen is túl: hétféle kártyát kell gyűjteni benne, és akár heten is játszható, és mivel a részvevők kvázi egyszerre  játszanak, a játékidő nemigen megy fél óra fölé. Az optikai tuning mellett ugyanakkor az egymás ellen küzdő ókori civilizációk képességei is változtak, ami balanszoltabbá tette a játékot. Aztán 2021-ben valamikor jön az újabb kiegészítő, a politikás Agora is a 7 csoda: Párbaj kétfős verzióhoz, melyről nemrég külön is írtunk.

Arnak elveszett romjai – szintén júniusig bezárólag

A tavalyi megjelenésű, belépő családi stratégia családikategóriában máris tizedik a Board Game Geeken, de stratégiaiban is az előkelő 76. helyen áll. A munkás- és lapkalehelyezős, dratftolós-pakliépítős játékban egy lakatlan szigetet kell feltérképezni, kincseket gyűjteni.

Azul: A színpompás pavilon – valamikor idén

Az első, sima Azul a belépő kategóriát aratta le, majd jött A király pavilon folytatás, ami már a gémer kategóriában is hódított. Ehhez egy kiegészítő, többek között új bónuszmezővel, illetve új akriltálcákkal, melyek a csempék elmozdulását akadályozzák majd meg.

Fotó: Board Game Geek

Bálnalovasok – július és szeptember között

Tavaly júliusban nagyot ment a Kickstarteren a két sztárszerző, Reiner Knizia és Vincent Dutrait közös műve, mely nem sokkal a nemzetközi kiadás után jön magyarul is. Amúgy Knizia és Dutrait nem először dolgozott össze; korábbi közösködésük, a Medici nagyon más világba kalauzol, mint a Bálnalovasok. Utóbbi ráadásul meglehetősen új is a társasok világában, jeges partvidékeken vadászhatunk (például bálnára, ami azért a való világban manapság már elég kínos).

Homályrév: Oroszlánfalka – október és december között

A Board Game Geeket már egy ideje mindhárom kategóriájában vezető, gigantikus, epikus fantasy-játék nálunk is aratott, úgyhogy nem volt kérdés, hogy a 2020-as alapjáték-megjelenés jön a folytatás is. Az önállóan játszható, kompakt folytatás négy új karaktert hoz, melyek az alapjátékban is használhatók lesznek. Ezenkívül 16 új szörny és egy 25 fejezetes kampány is érkezik. Utóbbiak történései időben megelőzik az alap-Homályrév történéseit.

Pandemicek
Legacy: O. évad – október és december között
Veszélyzóna: Európa – július és szeptember között

A Veszélyzóna a kompakt, gyors és könnyebb verziója a tavalyi valóságos pandémia óta a korábbinál is felkapottabb, kooperatív, nagy Pandemicnek. Míg a Legacy: 0 évad a hidegháborúban játszódik, és a szovjetek biológiai fegyveres támadását kell megakadályozni benne, ahogy arról egy hónapja írtunk részletesebben.

Praga Caput Regni – júniusig bezárólag

Tavaly év végén jelent meg a cseh sztárszerző, Vladimir Suchý új játéka, és már fél éven belül megkapjuk a magyar kiadását. A középkori Prágát felépítő, igen jól tematizált eurónak elegáns mechanikái és csinos komponenstrükkjei vannak, bár újrajátszhatóságának szintje azért kétséges.

Star Wars: Unlock! – idén valamikor

A szabadulószobás sorozat új része három Star Wars-ot kalandot tartogat. Nyilván kooperatív, és mindhárom projektben más és más csapatot alkottok: lázadókként a jeges Hothról kell menekülni; csempészekként egy csillagromboló elől kell lenyúlni valamit és leszállítani Jabbának; ügynökökként pedig ládányi kiberkristályt kell visszaszerezni egy Jedhán lezuhant hajóból.

Ticket to Ride: Európa, 15. jubileumi kiadás – idén valamikor

Az egyik legismertebb ún. modern társasjáték másfél évtizedes évfordulójára készülő ünnepi kiadásban öt fémdobozt, bennük 45 aprólékosan kidolgozott vasúti kocsit, három mutatós állomásépületet, új térképtáblát, valamint az összes eddigi európai menetjegykártyát is megtaláljuk. Ráadásul több játékverziót is kirakhatunk majd a dobozból, akár az eredetit, akár az 1912-est vagy a nagy európásat.

Time Stories – Lumen Fidei: júniusig bezárólag

Vagy novemberben, legalábbis egy másik helyen ezt írja a Gémklub. Az időutazós társas új kiegészítőjében több lesz a harc, és lesz némi okkultizmus is. A játék ötödik kiegészítőjében a pápa megbízásából kell nyomulni a móroktól frissen felszabadított területeken 1419-ben.

Víz alatti városok: május

Vladimir Suchý másik hazai megjelenésű, ’21-es játékát gyakran A Mars terraformálásához hasonlítják. Az Underwater Cities magyar kiadását nem kapkodták el (az eredeti 2018-as), pedig talán épp a Mars lehengerlő magyarországi sikere és szerzője miatt be lehetett volna vállalni előbb is. De jobb később, mint soha, tavaly év végi bejelentésekor mi is megörültünk és meg is írtuk, még ha akkor is méltatlankodtunk egyet azon, hogy lefordították az angol címét.

 

Hamarosan végeredmény!

Megkérdeztünk 102 társasjátékos szakembert, melyik volt a legjobb játék tavaly

×