Ugyan már találni olyan modokat, melyekkel játszhatjuk az Alyxet VR fejes nélkül, de egyik sem működik olyan jól mint ez.

13 évet kellett várni az új Half Life játékra, ami ugyan tényleg egy rendkívüli alkotás lett, az öröm mégsem lehet mindenkié. A Half Life: Alyx ugyanis csak VR eszközökön játszható, így a játékosközösség legnagyobb hányada kimaradt a sorozat visszatértéből.

Persze lelkes modderek mondhatni azonnal nekiláttak a különböző No-VR, a fejest nélkülöző modok készítéséhez, viszont egyik sem tudja ténylegesen élvezhetővé, vagy úgy egyáltalán jól játszhatóvá tenni az Alyxet, annak összes aspektusával és mechanikájával együtt. Mostanáig, ugyanis egy háromfős argentin modder csapat elhatározta, hogy egy „átlagos”, HL 2 szerű FPS-t faragnak belőle úgy, hogy próbálnak mindent megtartani az eredetiből – az eddig elért eredményeiket látva pedig elmondhatjuk, hogy a lehető lejobb úton járnak.

„Argentínában jelenleg lehetetlen VR eszközt kapni, még akkor is az, ha a legolcsóbbat vennéd meg. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítjük a HLA No-VR modot, ami emellett egy remek kihívás is.” – mondta a Kotakunak a csapat vezető moddere, SoMNst.

Jelenleg a játék 11 fejezetéből egyelőre még csak kettővel készültek el, azonban gőzerővel dolgoznak azon, hogy a lehető leghamarabb befejezhessék. A jelenlegi állapotról egy játékmenet videót is publikáltak (ami sorban az ötödik), melyen láthatjuk, hogy az akció, a mozgás, és a kamera már egészen remekül működik.

 

A cél ugyan az, hogy a lehető legközelebb hozzák a klasszikus FPS-ekhez az Alyxet, az élmény természetesen VR fejesen lesz az igazi, mivel alapvetően arra tervezték. Abban az esetben viszont, ha valaki nem rendelkezik egy ilyen eszközzel, csak emiatt pedig nem venne egyet, esetleg drágállja vagy nem telik rá, akkor egy jó megoldás lehet számára ez a No-VR mod.

Persze akadnak más alternatívák is, hiszen vannak már olyan helyek és üzletek, ahonnan bizonyos időre lehet VR fejeseket bérelni, esetleg személyesen a helyszíneken játszani vele – ez utóbbira a járványhelyzet miatt azonban nincs lehetőség.

Forrás: Kotaku

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×