A brutális újdonság már szinte túlságosan erősnek tűnik.

Ma reggel már írtunk nektek arról, hogy akár mi magunk is lehetünk Warzone zombik, továbbá a cikk végén említésre került, hogy érkezett a frissítéssel egy új fegyver is. Nos, ez nem más, mint a már jól beharangozott Sykov. Az újdonság  meglepetésként érkezett a játékba pont most.

Az előző, viszonylag ártalmatlan és nem túl nagy port kavart Shadowhunter után elmondható, hogy most nem nyúltak mellé. Alapesetben a Sykov nem tűnik valami különlegesnek, azonban egy rakat olyan attachment elérhető hozzá, ami után egy igazi vadállat kerül kezeinkbe.

Amint kihúzzuk a megfelelő szintre, a full-auto, 80-as tárral felszerelt dual-wielded halálosztóval szaladgálunk a mit sem sejtő ellenségeink között. Akárhogy is számoljuk, az bizony 160 extrém gyors halálos töltény, reload nélkül. A „jelenségről” persze videó is készült, itt nézhetitek meg, hogy mire kell számítanunk:

 

Ahhoz, hogy megszerezzük, minimum 4 killt kell szereznünk pisztollyal, 5 különböző meccs alatt:

A Raven Software hivatalos Twitter oldalán közzétett bejegyzés alapján voltak kisebb problémák a folyamattal eddig, most azonban minden problémát elhárítottak. Most már tehát nincs más dolgunk, mint megszerezni!

Kellemes játékot mindenkinek!

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/blackopscoldwarhungary

×