Jól hallottad, most már te is lehetsz Warzone zombi, aki Verdanskban rémisztgeti – és megkóstolja -, ellenségeit.

Nos, a Call of Duty: Warzone fejlesztői még jó néhány hónappal ezelőtt tettek egy olyan kijelentést, hogy ne aggódjunk hiszen hatalmas változások jönnek majd idén, de mind Call of Duty stílusban. Igen, erre a váratlan meglepetésre azért nem számítottunk.

A tegnapi frissítéssel ugyanis a zombik átköltöztek a Damra, sőt, arra lettünk figyelmesek, hogy a Prison és a hajóroncs valamiért érdekes, piros, vészjósló jelzéssel van jelölve a térképen. Nem csak a jelölés, de ahogy közeledtünk, láthattuk, hogy tűzijátéknak tűnő részecskék veszik körül.

Persze, miért ne próbálnánk ki, elindultunk az egyik imént említett helyszínre, amikor valami érdekes történt:

Amint a zónába értünk, hirtelen minden zöld lett, és mi pedig azonnal haldokolni kezdtünk. Gondoltuk, csak történik majd valami, de nem. Mindketten meghaltunk, és véget ért a játék. ÁM ITT JÖTT A LÉNYEG! Tehát, a dolog először is nem működik, ha solo vagy. Minimum a duo, persze a trio és a quad is működik.

Tehát, tapasztalataink szerint ez egy játékossal működik. Ha a csapat minden tagja odamegy és meghal, csak véget ér a játék. Amikor a következő alkalommal csak egyetlen társunk ment az említett helyre, és meghalt a sugárzásnak köszönhetően, később zombiként tért vissza. Három képességet kapsz: Charged Jump, EMP Blast, és a Gas Grenade.

 

Amikor a csapat többi tagja meghal, akkor viszont a zombi játékosotok is meghal. De ez még nem minden! A tegnapi frissítéssel érkezett egy meglepetés fegyver is, melyről a mai nap folyamán írunk majd nektek, legyetek résen!

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/warzonehungary/

×