Sokan, sőt rengetegen várták már az Icon Upgrade SBC-k visszatértét Fifás közösségekben. Tegnap este beteljesült eme kívánalom, de valóban megéri az árat?

Tegnap este tanúbizonyságot nyerhettünk az EA bőkezűségéről SBC-k területén. Rövid időn belül lejáró csapatépítő kihívásokból egészen pontosan hármat is benyomott a kanadai vállalat, ebből az egyik résztvevő pedig a neves Prime Icon Upgrade kihívás. Kereken száz ex-játékos közül kerülhet ki a nyitásunk lapja, ami valljuk be, rengeteg. Azt is tudjuk, mennyi gyenge, szinte elfogadhatatlan lehetőséggel nézünk ilyenkor farkasszemet. Persze mindenkiben ott motoszkál ilyenkor a szentháromság, vagyis a Brazil, Holland, avagy Francia zászlók magasztos reménye. Egy R9, vagy Pelé minden egyes csapat ékköve lehet.

Az Icon csomag a játékban, tán nem felelőtlenség kijelenteni, a legnagyobb lutrit és kockázatot magában hordozó opció.

Ami az előrelépés számlájára mindenképp felkerül, hogy kivételesen sikerült elkerülni a túlárazás fertőjét. Ezúttal három csapatot kell kiállítanunk az emlegetett csomag kiváltásához. Ideje bepillantást nyernünk, mit és hogyan érdemes letennünk az asztalra.

1. 83-as csapat

  • Team of the Weeks játékos száma: Min. 1
  • Csapatbesorolás: 83
  • Csapatösszhang: 70
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: Electrum Players Pack

2. 85-ös csapat

  • Team of the Weeks játékos száma: Min. 1
  • Csapatbesorolás: 85
  • Csapatösszhang: 65
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: Mixed Players Pack

3. 86-os csapat

  • Team of the Weeks játékos száma: Min. 1
  • Csapatbesorolás: 86
  • Csapatösszhang: 55
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: Small Rare Players Pack

Összesítve, pedig ennyit kell leszurkolnunk érte:

  • XBOX: 423.000 Zseton
  • PS: 445.000 Zseton
  • PC: 488.000 Zseton

Nálatok robbanni fog az Iconikus csomag?
https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

×