Visszavonulása után elképesztően mélyre került a korábbi Major-negyeddöntős játékos.

Siker, pénz, csillogás a mozivásznon” – énekli Laár András a KFT együttes 1986-os slágerében. Ugyan az esport még nincs a filmipar szintjén, de ahhoz kétség sem férhet, hogy az iparág évről évre növekszik és dinamikusan fejlődik. A szektorban minden téren, így gazdasági szempontból is óriási lehetőség rejlik, az iparági szereplők esporthoz való viszonyától függetlenül.

Játékkiadók, versenyszervezők, szponzorok, befektetők, szövetségek, csapatok és végül, de nem utolsósorban a játékosok. Közülük is kiemelkednek utóbbiak, azaz az esportolók, hiszen ők kerülnek képernyőre, nekik figyeljük minden mozzanatukat és gyakorlatilag köréjük épül minden. Amit viszont nem szabad elfelejteni, hogy a sikersztorik mögött kudarctörténetekből sincs hiány, így ma ebből nézünk meg egy példát. A fenti idézettel összecsengően, azt is mondhatjuk, hogy igaz történet alapján.

Mai cikkünk főszereplője: Tobias „Troubley” Tabbert.

A kezdetek

Tobias „Troubley” Tabbert 1992 nyarán látta meg a napvilágot és sokakhoz hasonlóan már fiatalon kapcsolatba került a Counter-Strike világával. Első komolyabb csapata az Advanced Online Losers (a-Losers) volt, amit még néhány kevésbé sikeres próbálkozás követett, mígnem végül 2011-ben csatlakozott az egyik legnagyobb német szervezethez, az ALTERNATE-hez.

Egy elképesztően erős felállásnak lett a tagja, olyan legendás játékosok oldalán játszhatott, mint Kapio, Tixo, approx és Roman R. Együtt negyeddöntőig jutottak a 2011-es ESWC során, majd előbb bronz-, később pedig ezüstérmet szereztek a német ESL Pro Series nyári, illetve téli állomásán. Ezt követően elváltak útjaik: a 29 éves Roman R., a 27 éves Kapio és a 24 éves Tixo is visszavonult. Utóbbi kettő még visszatért rövidebb-hosszabb ideig a CS:GO berkein belül, de a fenti felállás tagjai közül ezzel a verzióval huzamosabb ideig már csak approx és Troubley játszott.

Troubley az ALTERNATE színeiben, a 2011-es ESWC során.

Ambiciózus folytatás

A váltás idején már approx is a 25. életévében járt, így a húszesztendős Troubley abszolút kilógott a sorból, neki még bőven volt lehetősége a CS:GO világában is kibontakozni. Ők ketten együtt folytatták a Counter-Strike sorozat új részében is, melléjük pedig nex, stavros és strux1 csatlakozott. Ezt a triót már a mostani CS:GO közösségből is sokan ismerhetik, pláne nex-et, aki a mousesports-nál két, a BIG-nél pedig három évet töltött el és összesen 152 ezer dollárt nyert versenyeken.

A német ötösfogat alig egy hónapnyi közös játékot követően éppen a mousesports-hoz, azaz minden idők egyik legismertebb, legsikeresebb és legrégebbi esport szervezetéhez került. Érdekesség: egyetlen organizáció van, amely több eseményen képviseltette magát, mint a mousesports, ez pedig nem más, mint a 2000-ben alapított Team Liquid. Ilyen miliőbe került bele Troubley, aki igyekezett meghálálni a bizalmat, stabil teljesítményt nyújtott és elképesztő számokat produkált.

Problémák a láthatáron

A német srác játékon belüli képességei kapcsán nem merült fel kétely, de a „szerveren kívül” annál inkább. A Counter-Strike közösségen belül köztudott volt, hogy Troubley mentális zavarokkal küszködik, ám ezt tovább fokozták magánéleti és magatartásbeli problémái, továbbá indulatai a versenyek során is egyre inkább elharapóztak. Bár a mousesports nem szerepelt rosszul az ESL Pro Series-ek során, de a Németországon kívüli sikerek elmaradtak, így előbb cseréket eszközöltek, majd pedig egy feloszlás végleg véget vetett a kalandnak.

Ekkor Troubley a 99Damage részére a következőket nyilatkozta: „Én itt most meghúzom a vonalat, életem ezen fejezete véget ér. Nem tudom, hogy a többiek mihez kezdenek, de én visszavonulok a CS-től. Jó ideje fontolgattam már ezt a lépést, úgyhogy épp itt az ideje. Felépítettem két csapatot és mindkettő kudarcot vallott. Mivel továbbra is sok szabadidőm lesz, valószínűleg LoL-ra fogok váltani.”

A két mousesports játékos, Troubley és chrisJ, a 2013-as RaidCall EMS One Fall Finals eseményen.

A helyzet tovább bonyolódik

Természetesen nem váltott LoL-ra, néhány hónap elteltével Troubley új csapatot alapított, mégpedig a méltán híres chrisJ-vel közösen. Ekkor egy végeláthatatlan körforgás vette kezdetét, hiszen előbb-utóbb minden próbálkozása kudarcba fulladt. Újabb és újabb kiégések, motivációhiány, toxikus viselkedés – társai egyik csapatnál sem tudtak vele együtt dolgozni hosszú távon.

Nagyon szomorú volt látni ezt a leépülést, hiszen a CS:GO korai szakaszának egyik, ha nem a legtehetségesebb német játékosáról beszélünk, aki az eseményeken továbbra is konzisztens teljesítményt nyújtott, elképesztő játékintelligenciával rendelkezett és irányító létére is rendre brutális statokat szállított.

Troubley legfontosabb eredményei. A 2015-ös katowicei Major versenyen a PENTA-val negyeddöntőig jutott.

Az utolsó szög megközelítőleg hat éve, 2015. június 10-én került a koporsóba, amikor bejelentette visszavonulását. A sok-sok általa meghozott, illetve rákényszerített szünet után, immáron végérvényesen elengedte a Counter-Strike világát. Ekkor azt nyilatkozta, hogy a játékhoz már nincs motivációja, de mindenképpen szeretne az esporton belül maradni. Sajnos vagy nem sajnos, de nem így lett. Sőt, ha rajta múlt volna, akkor a mai napig nem is hallanánk felőle, hiszen Facebook-oldalát és blogját törölte, Twitteren és Twitch-en pedig teljesen inaktív lett. Élete ködbe burkolózott.

 

Visszavonulása után

Mindazonáltal a médiának és a közösség tagjainak köszönhetően azért rendelkezünk néhány információval. Az Astralis Talent jelenlegi edzője, Dennis „vnG” Vang még 2019 elején tweetelte egy dán újság, a Vejle Amts Folkeblad hírét, miszerint egy 26 éves egykori Counter-Strike játékos Dánia utcáin él és rendszeresen zaklatja, illetve megtámadja a járókelőket. Gyorsan fény derült rá, hogy Troubley-ról van szó, ezt többek között a mousesports jelenlegi edzője, Torbjørn „mithR” Nybor is megerősítette.

 

Elmondása szerint „többször is próbálta használni a North létesítményének számítógépeit (mithR ekkor még a North edzője volt – a szerk.), de mivel erőszakosnak és mentálisan instabilnak tűnt, ki kellett tiltaniuk onnan”. A HLTV fórumán számtalan alkalommal előkerültek vele kapcsolatos topikok, ezek elsősorban a blogján íródott posztokat járták körül. A blogot azóta törölte a tárhely szolgáltatója, ám pontosan az ilyen szituációkra „találták ki” a Wayback Machine nevű oldalt.

Troubley még 2015-ben, egy Fragbite-nak adott interjú során.

Súlyos ügyek

Legyen szó pénzügyi segítségkérésről, droghasználatról vagy éppen szexuális tartalmakról, Troubley bejegyzései között sok minden megtalálható volt, így talán nem is véletlen, hogy blogja törlésre került. A leírtak fényében azon sem lepődünk meg, hogy egyszer 200 kilométert utazott taxival az éjszaka közepén, hogy megijessze tiziaN-t vagy azon, hogy egy bootcampen zaklatta csapattársát, Spiidi-t. Minderről éppen az egyik érintett, tiziaN, a BIG jelenlegi játékosa számolt be, még 2017 októberében.

Hosszasan lehetne még sorolni a különféle történeteket, de mind közül kiemelkedik, hogy 2017-ben – pénzügyi gondjaiból kifolyólag – még a börtönt is megjárta, ahol adósságai felhalmozódása miatt nyolcvan napot kellett eltöltenie. A 2017 októberétől 2018 januárjáig tartó időszakba az ünnepek is beletartoztak, ebbe még belegondolni is szörnyű. Ezt követően problémái tovább folytatódtak, anyagi nehézségei és a segítség hiánya miatt az utcára került, ahol mentális zavarai sem segítették. Sajnos hosszú ideje nem hallani róla semmit, így csak bízni tudunk a legjobbakban.

Őszintén remélem, hogy Troubley segítséget talál(t) és az élete pozitívra fordul(t)!

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×