A világszinten egyik legismertebb kiadó, a Stonemaier Games elképesztő és példátlan részletességgel számolt be a tavalyi évéről.

A Stonemaiert nyilván a játékai tették az egyik legismertebbé: ők adták ki azt a Fesztáv, melynek 2019-es tarolásához hasonlót talán sosem látott a világ, alapító-tulajdonosa, Jamey Stegmaier a szerzője a Scythe-nak, mely steampunkos-disztópiás világával igazi slágerjáték, de van igazi, az ínyencek által elismert gamer-játékuk is, a Viticulture – talán ez a három címük nevezhető a kiadó zászlóshajójának.

A cég 2020-ban nem kevesebb 17,9 millió dollárt bevételezett társasjátékok eladásából, ami azért elég komoly tétel. Pláne, ha megnézzük, hogy 2019-ben, mennyit szedtek össze: 12,8 milliót. Tehát tavaly majdnem másfélszer annyi bevételük volt, mint abban az évben, mikor a Fesztáv letarolta a világot!

Ez a majdnem 18 millió dollár nulla Kickstarter-kampánnyal és mindössze egyetlen új címmel jött össze. Ráadásul a Pendulumból 35 600 darabot adtak, és a játék a Board Game Geeken a 2888. helyig jutott, mindez pedig a Stonemaier szintjén egyértelműen bukásnak számít. Összehasonlítva a A 2015-ös Viticulture-ból egyébként kiszórtak majdnem 135 ezret, az egy évvel később kijött Scythe-ból 382 ezret, a Fesztávból pedig tavaly is majdnem 745 ezret.

A társasjátékvilágban példátlan ez a nyíltság, ami minden belsős és külsős munkavállalóról és közreműködőkről szólnak, elárulják, hol és hogyan raktároznak, megtudjuk, hogy Morten Dániából dolgozik nekik részmunkaidőben, és hogy csak a játékokra koncentrál. A teljes anyag itt böngészhető.

 

Hamarosan végeredmény!

Megkérdeztünk 102 társasjátékos szakembert, melyik volt a legjobb játék tavaly

×