Megszületett a Grindmore nevű magyar esport organizáció, máris egy kiváló PUBG csapattal az élen. Már bLYYYPLAYS is beszállt.

Különböző Twitch streamek alkalmával gyakran találkozom azzal a tévképzettel, hogy a PUBG egy halott játék. Ez annyira nem igaz, hogy nem csak a játék rendkívül népszerű minden platformon, de az esport szegmens is egyre szélesebb körben elismert. Természetes tehát az is, hogy egyre több profi játékos időt, energiát nem kímélve próbál a PUBG esportban eredményeket elérni. Nincs ez másképp Magyarországon sem, ahol nemrég létrejött a Grindmore esport organizáció, mely most a

a egy PUBG csapattal próbál a csúcsra törni. Ace, Boxbob, eKr1s és bLYYY már készen áll.

 

A Grindmore célja, hogy teret hódítson magának nem csak a hazai, hanem a nemzetközi esport ökoszisztémában. Első lépésként egy PUBG csapatot állított fel. Sikerült magunkhoz csábítani a Meet The Woo-t, ami jelenleg az ország egyik legeredményesebb csapataként ismert. Fiatalok, elszántak és hatalmas potenciál van bennük. A csapatról, a versenyekről és a Grindmore-ról az alapítót, Egri „WhiteLarryBird” Zoltánt kérdeztük.

Hogyan lettél a videojátékok szerelmese?

Egri „WhiteLarryBird” Zoltán

Nagyon régen, kb. 25 éve kezdődött, általános iskola alsóban, amikor számtech órán a klasszikus Prince of Persia és Prehistorik játékokat megmutatták nekünk. Ott fertőződtem meg. Emlékszem, 20-30 kislemezzel járkáltam a suliba, azokon csempésztem haza a Mortal Kombat 1-et a saját 386-os PC-mre.

Mi vezetett addig, hogy komolyabb érdeklődést mutass az esport iránt?

Az első kvázi esport élményem, – bár akkor erről még nem tudtam – az az amerikai focihoz kapcsolódik, pontosabban a Madden 08 játékhoz, ami az utolsó Madden széria volt akkoriban (a következő amit kiadtak PC-re, az a Madden 18 volt). Csináltam egy online franchise ligát. 32-en voltunk a ligában, GFL-nek (Golden Football League) hívtuk és minden ember egy csapatot vitt, évről-évre. A játékosok fejlődtek, kiöregedtek, draftoltunk, szerződéseket kötöttünk velük és természetesen a meccseket is mi játszottuk le. Eszméletlen jó közösség volt. Én a New York Giantset vittem. Több újrakezdés is volt, de szerintem lenyomhattunk olyan 12-14 szezont. De volt, hogy olyan nagy volt az érdeklődés, hogy kellett indítani egy másik ligát, így egy új szintre emeltük és az lett az UFL (volt még egy SFL liga is, ahol 1980-as rosterrel kezdtünk). Nagyjából 2013-ig működtünk. Innentől már nem is nagyon tudtam elszakadni a videójátékoktól, de leginkább a sportjátékok voltak a fókuszban. A PUBG volt az első játék. amiben lőttem, egészen addig az FPS lövöldék totál hidegen hagytak. De a PUBG egy olyan új dolgot hozott be, ami áttört bennem valamit.

Hogyan, milyen céllal jött létre a Grindmore esport szervezet?

A jelenlegi célunk, hogy a PUBG csapatunkat a legmesszebbre repítsük, megnyerjünk minél nagyobb nemzetközi versenyt és hogy a srácok meg tudjanak élni belőle. Jövőbeni terveink közt van egyéb játékokban is csapatot indítani, illetve kreatív kampányötleteinket szeretnénk majd megvalósítani.

Miért gondolod, hogy érdemes a PUBG esportba időt, energiát fektetni? Miért ez lett az elsődleges divízió a Grindmore-nál?

A második kérdéssel kezdeném. Azért, mert ezt ismerem. Első csapatnak mindenképp olyan játékot kellett válasszak, amire van rálátásom, és van benne potenciál üzletileg is. Illetve, mint már említettem, a csapatépítés nem tudatos volt, hanem alkalom szülte. A PUBG annak idején elég sok rekordot megdöntött, nagyon népszerű volt. Én hasonló robbanást várok a PUBG 2-től, azt gondolom, hogy akkor nekünk már lépéselőnyünk lesz a többi csapattal szemben.

Hogyan ismerted meg a Meet The Woo csapatot, mi volt az első benyomásod róluk?

Ahogy ismerkedtem a PUBG-vel, úgy csúsztam rá a Twitchre is és kezdtem nézni streamereket, elsősorban azért, hogy tanuljak tőlük, ellessek ezt-azt, mint játékos. A MTW-ra nem olyan rég találtam rá, kb. tavaly decemberben, amikor cikkek is megjelentek róluk, hogy PSL döntőbe kerültek. Erre mindenki felkapta a fejét, hogy magyar csapatként ez nagy szó. Itt figyeltem fel rájuk én is, és innentől kezdtem el nézni a srácokat fél szemmel. Az Exhelp selejtező körei hozták meg bennem a végső döntést, hogy lépni kell, mert ha nem én, akkor más fog.

Miért gondoltad úgy, hogy a Grindmore-hoz őket szeretnéd szerződtetni?

Számomra nyilvánvaló volt, hogy ezek a srácok valamit tudnak, amit a többi magyar csapat nem. Érthetetlenül álltam a helyzet előtt, hogy nem volt még semmilyen organizáció, aki beállt volna mögéjük, így ezt egy remek lehetőségnek láttam, hogy velük létre tudom hozni a saját csapatomat is. Tudtam, hogy ha ezt most nem teszem meg, életem végéig mondogattam volna, hogy „na, azt ott akkor meg kellett volna próbálni”. Aki látja, hogy Magyarország egyik 4 legjobb játékosa a grundon focizgat és nem hívja el a csapatába, annál nincs rendben valami.

Hogyan épül fel a csapat, kik a játékosok?

A csapat a kezdetek óta folyamatosan alakult, de a végleges lineup így néz ki:

  • Nemeskéri „Boxbob” Zalán
  • Madari „Ace” Bálint
  • Egyed „eKr1s” Krisztofer
  • Madar „bLYYY” Balázs

Milyen jövőbeli versenyeken vesz részt a csapat, milyen eredményekre számítotok?

A napokban adjuk le a nevezést a PSL-re, most ezen van a fő fókusz, itt szeretnénk eljutni, amíg lehet. Egyelőre kis lépésekben gondolkozunk és az aktuális feladatainkra koncentrálunk.

Hogyan tudnád bemutatni a csapatot, hogyan épült fel, miért tekinthető erős rosternek?

A korábban már említett játékosokon felül van edzőnk is, Rulez. Rulez hatalmas segítség, kívülről figyeli és elemzi a srácok meccseit, amiket utána értékelnek is. Reconn a technikai dolgokban segít a csapatnak, és az ötletei is nagyon jól jönnek. Erősségünk azon felül, hogy a srácok véleményem szerint a legjobbak itthon a játékban, az az eltökéltség. Közös céljuk van és ezért nem restek tenni is. Összetartanak a pályán és azon kívül is. Volt alkalmam betekintést nyerni edzésekbe, onnantól én már nem játéknak hívom ezt. Az a mennyiségű munka, amit beletesznek emberfeletti.

A PUBG játékmenete milyen edzést kíván meg, mennyire szentelik életüket a játékosok az esportnak?

Jelen pillanatban prioritást élvez a srácoknál a Grindmore, gyakorlatilag „főállásban” foglalkoznak a játékkal, nagy lehetőséget látnak ők is benne. A felkészülés része fontos, leginkább stratégiai felkészülést igényel (lőni már mindenki tud), hogy bizonyos szituációkban, mit kell reagálni, mire kell figyelni.

Mit adhat egy esport organizáció a feltörekvő csapatoknak? Miért lehet erre szüksége egy csapatnak, szemben azzal, ha egy csapat külön próbál felkészülni és épülni?

Egyrészt adunk nekik egy olyan biztos hátteret, hogy ne kelljen mással foglalkozniuk. Kapnak fizetést, szponzorokkal szerződünk, eszközöket szerzünk, kapnak grafikai támogatást, saját brandet építünk nekik és még csomó apró előnye van, ha az ember egy hivatalos organizáció égisze alatt játszik.

Milyen jövőképet látsz a Grindmore előtt?

Mi leszünk Magyarország első számú esport csapata. Hosszabb távon pedig Európa ?
Miért is ne?

Szerinted miért lehet érdemes PUBG esport csapatban gondolkozni ma Magyarországon?

Egyrészt mert szerintem befektethető. Még mindig jó a nézettsége, sok verseny van, megmozgatja a fiatalokat. Ha olyan cég vagy, akinek a fiatalok a célcsoportja, nagyon jó eszköz lehet az esport. Így a PUBG is. Viszont, csak akkor érdemes, ha szívügyednek is tekinted. Csak azért ne fogj bele PUBG esport csapatba, mert nagyon hamar meg akarsz gazdagodni. Én azt gondolom, benne van ez is a pakliban, de nem szabad nekimenni csak ezért. Ha szereted és nem sajnálod a befektetett időt, pénzt, energiát, akkor a siker sem fog elkerülni.

Milyen esport szakág jöhet még létre a Grindmore-on belül?

Ez teljes mértékben attól függ, kivel/kikkel sodor össze az élet. Én ilyen mélységben nem ismerek más játékot, mint a PUBG, ehhez mindenképp kell valaki, akire támaszkodhatok a döntéshozatalnál.

Mit üzennél azoknak, akik most szeretnének csapatot létrehozni?

Legyenek bátrak, ha ott van a bakancslistán, akkor ne féljenek belevágni. Persze fontos, hogy álljon rendelkezésre némi tőke, és legyen üzleti tervük, hogy képzelik el, hogy teszik az egészet profitábilissá. Minél több esport csapat lesz Magyarországon, annál inkább fog változni a helyzet és fel tudunk majd zárkózni Ázsiához, de első lépésként Európához.

Mire számíthatnak azok, akik aktívan követik a Grindmore tevékenységét?

Láthatnak jó meccseket, ügyes srácokat. Többek között láthatják azt is, hogy épül egy esport csapat lépésről lépésre. Aki most követ minket, az kb. pont a legizgalmasabb részt kaphatja el, amikor a nulláról épülünk. Nem mellesleg nemzetközi versenyen szurkolhat magyar csapatnak. Ez mindig jó érzés, legyen szó vizilabdáról, fociról vagy esportról.

Hol lehet pontosan információkat szerezni rólatok?

Van egy készülő félben lévő weboldalunk, de a fontos elérhetőségeink már kint vannak a https://grindmore.hu/ oldalon, illetve ha Twitchen és Facebookon bekövettek, akkor meg is nézhettek minket élőben, illetve a tagokról is ott található információ. Ha bárkinek bármi kérdése/ajánlata lenne felénk, azt szívesen várjuk a [email protected] címen.

Zoltán, köszönjük szépen az interjút!

×