Kimondottan bányászásra gyártotta őket az Nvidia.

Az Nvidia az RTX 3060 megjelenésekor jelentette be, hogy bizony a kártya el lesz látva egy Ethereum bányászatot gátló algoritmussal. Ezzel együtt pedig bemutatták a CMP névre hallgató szériát, melyben kizárólag bányászatra alkalmas kártyákat találhatunk.

Azóta az algoritmust sikerült kilőniük a felhasználónak, ráadásul ebben maga az Nvidia segédkezett egy béta driver kiadásával. Az Nvidia CMP 30HX kártyákról azóta sem hallottunk túl sokat, a külsős gyártók sem igazán foglalkoznak velük.

Hong Kongban azonban most 300 példány fennakadt a vámon!

A kártyák

A feketepiacot ebben a szegmensben sem kell féltenünk, hiszen óriási pénzek vannak manapság a videókártyákban. Ezúttal úgy tűnik a hatóságok résen voltak, így szúrták ki a gyanúsan navigáló hajót. A vámosok is meglepődtek a zsákmányon, negyed millió dollárnyi bányászkártyát sikerült lefoglalniuk. A kártyák eredetéről egyelőre nincs információ, nem kizárt, hogy közvetlenül a gyárból lettek meglovasítva.

×