Egy éve és két hónapja már annak, hogy Kurt0411-et banolták az EA legkedveltebb játékából, a Fifából.

Kurt stílusát lehet szeretne, vagy egyenesen utálni a kontrolleren kívüli tevékenységeit figyelembe véve. Játéktudása, azonban legalább ennyire megkérdőjelezhetetlen státuszt élvez, viszont több mint egy éve nem tudja kamatoztatni. A srác, bármennyire is meglepő (nem az), több ízben sértette meg az EA által megkövetelt morális kódexet.

Arra is volt példa elő Twitch adásai folyamán, hogy magát a kiadót ócsárolta, azonban velünk, halandó felhasználókkal szemben, neki nyilván tiltott az ilyesmi.

Visszatérésére ugyan tett többször kísérletet, de az EA Sports gondoskodott ezen próbák megfúrásáról. Idén, azonban változás állhat be az üggyel kapcsolatosan, erre ad némi bizonyítékot Kurt Tweet-je is.

 

Mennyire valós az esély Kurt visszatérésére?

Ezt egyenlőre rengeteg kérdőjel övezi, több oldalról is, ám bejegyzése érdekes dolgokat vet fel. Például azt, hogy teljesen nem távolodott el a címtől, sőt szorgalmasan tolja azt, azonban a nyilvánosságot kerülve. Érdekes lesz figyelni mire fog menni a kanadaiakkal szembeni csatában, eddig inkább kevesebb, mint több siker fémjelezte próbálkozásait.

https://leet.hu/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

×