Ismét idő előtt kikerült a patch notes, ráadásul megint a Riot Games volt a ludas.

Nem először történik meg VALORANT-ban, hogy az eredetileg tervezett időpont előtt napvilágra kerül egy patch notes. Az viszont mindenképpen különös, hogy megint a fejlesztő baltázta el és már jó néhány nappal korábban kitették a következő frissítésről szóló közleményt. Ráadásul a Riot Games két napon belül másodszor játssza ezt el, ugyanis a Night Market kínálata is idő előtt került ki, bár ott csak egy órával nézték be, nem pedig napokkal.

 

Az első születésnapját ezekben a napokban ünneplő VALORANT 2.07-es frissítésében elsősorban bugok kerülnek javításra, de a legújabb update Astra, Raze és Viper hármasát és érinteni fogja.

Astra

  • Gravity Well: A képesség, amely a kijelölt terület középpontjába húzza az ellenfeleket, ezúttal már a Spike-ot hatástalanító játékosokra is befolyással lesz. Mindez azt jelenti, hogy a folyamat akár megszakításra is kerülhet, így a Killjoy-féle Nanoswarm-hoz hasonlóan, ez a képesség is roppant hasznos lehet plantolás utáni szituációk során.

Raze

  • Blast Pack: Specifikus hangjelzések kerültek hozzáadásra, amelyek jelzik, hogy az ügynök levegőbe emelkedik / lendületet szerez a képesség által, vagy csak egyszerűen eldobja a Blast Pack-et.
  • Explosion & Showstopper: Javították a két képesség vizuális effektjeit, így hamarabb kitisztul a terep és javulnak a látási körülmények.

Viper

  • Toxin (passzív): Javításra került egy jellegzetes, nagyon ritkán előkerülő bug, ami azt eredményezte, hogy a játékos egy életerővel túlélte a sebzéseket, ahelyett, hogy meghalt volna.

Emellett javításra került számos kisebb bug, amelyek teljes listáját ezen a linken tudod megnézni. A VALORANT 2.07-es frissítése várhatóan április 13-én érkezik meg a játékba.

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×