Egy oldal gondolt egyet és jól összeszedte a legnevesebb játéksorozatokat, majd különböző szempontok alapján összehasonlította őket és voilá: toplista.

A mai napon jött velem szembe a Money nevű oldal egészen érdekes felmérése (köszi DV), melyben kritikai értékelések és eladások alapján felállítottak egy kvázi toplistát a világ legjobb és legrosszabb filmes és videojátékos sorozatairól.

A történet úgy néz ki, hogy fogták a ma is futó, de régre visszanyúló gyökerekkel rendelkező népszerű franchise-okat, majd az egyes részek Metacritic értékeléseit összevetve átlag szerint sorba állították őket, majd ugyanezt megtették a bevételeik alapján is. Így tulajdonképpen kapunk egy átfogó képet arról, hogy jelenleg melyek a világ legjobb videojáték sorozatai és melyek azok, akik a legtöbb borzalmat szabadították ránk.

Viszont érdemes alaposan megrágni az eredményeket, ugyanis több szempontból is csalókák lehetnek. A kritikai (és bevételi) értékeléseknél például egészen sokat befolyásol a végeredményen a fejlesztők termékenysége. Ezt persze lehet a minőségre való törekvéssel magyarázni, hiszen több időt hagynak maguknak a fejlesztésre, így viszont könnyen lecsúsznak a letöbb bevételt felhajtó listáról. A végére érve pedig levonhatunk egy-két egészen érdekes konklúziót is…

A számok nem szoktak hazudni, bár sokat amúgy sem beszélnek.

Leet | Egy kutatás alapján ezeket a játékokat várjuk a legtöbben 2021-ben - Leet

Így történhetett például, hogy a legmagasabbra értékel játéksorozatok megosztott helyen a Halo, a Metal Gear és a God of War lettek – mindhárom 91%-os átlagértékeléssel büszkélkedhet. A mérleg másik oldalán a legrosszabbak élén a Wii sportjátékok sorozata foglal helyet 69%-os átlagával, amit éppen csak megelőzött a Mario Party sorozat 71%-al, utánuk pedig Sonic kullog 76%-al büszkélkedve.

  1. Halo – 91%
  2. God of War – 91%
  3. Metal Gear – 91%
  4. Grand Theft Auto – 90%
  5. Super Smash Bros. – 90%
  6. Diablo – 90%
  7. The Legend of Zelda – 89%
  8. Super Mario – 88%
  9. Gran Turismo – 88%
  10. Mario Kart – 87%
  11. Resident Evil – 87%
  12. Pokémon – 86%
  13. Donkey Kong – 86%
  14. Far Cry – 86%
  15. Call of Duty – 85%
  16. The Sims – 85%
  17. Animal Crossing – 85%
  18. Battlefield – 85%
  19. Final Fantasy – 84%
  20. Tekken – 84%
  21. Monster Hunter -82%
  22. Tomb Raider – 78%
  23. Sonic – 76%
  24. Mario Party – 71%
  25. Wii – 69%

A játéksorozatok három leggyengébb darabjai a 2006-os rebootnak szánt Sonic the Hedgehog (46%), az eredeti, majd törölt és teljesen újrahúzott Final Fantasy 14 (49%), és a rendkívül középszerű Tomb Raider: Angel of Darkness (52%).

De melyik játéksorozat hozta a legtöbbet (és legkevesebbet) a kiadó konyhájára?

Buy Call of Duty®: Black Ops II - Microsoft Store en-CA

Az első helyezett személyében egyáltalán nem lesz meglepetés, teljesen egyértelmű, hogy az Activision Blizzard fejőstehene, a Call of Duty a legjobban fialó sorozat. A lista azonban lentebb egészen érdekesen alakul, amiből egyértelműen kiderül, hogy sokszor nem annyira kifizetődő kiemelkedő játékokat készteni, hiszen a Halot valahol középen, a Metal Gear és God of War párost pedig egészen az alján találjuk.

  1. Call of Duty – 301,5 millió $
  2. Super Mario – 299,5 millió $
  3. GTA – 193,5 millió $
  4. Wii – 183,2 millió $
  5. Mario Kart – 177,9 milllió $
  6. Pokémon – 166,2 millió $
  7. The Legend of Zelda – 93,1 millió $
  8. Battlefield – 83,4 millió $
  9. Final Fantasy – 79,1 millió $
  10. Gran Turismo – 72 millió $
  11. Super Smash Bros. – 64,1 millió $
  12. Animal Crossing – 62,6 millió $
  13. Sonic the Hedgehog – 61,4 millió $
  14. Tomb Raider – 56,5 millió $
  15. Far Cry  – 45,4 millió $
  16. Resident Evil – 44,6 millió $
  17. Mario Party – 43,5 millió $
  18. Halo – 40,8 millió $
  19. Diablo – 36,5 millió $
  20. The Sims – 36,3 millió $
  21. Donkey Kong – 36,2 millió $
  22. Tekken – 32,7 millió $
  23. Metal Gear – 31 millió $
  24. God of War – 26,6 millió $
  25. Monster Hunter – 22,3 millió $

A játéksorozatok legrosszabb eladási mutatóival nem büszkélkedő részei között első helyén ugyancsak egy Sonic rész áll, méghozzá a Forces című a maga 121.000 eladott példányával. Őt követi, vagy előzi meg – attól függően, hogy honnan nézzük ugye – egy másik Sonic, a 2004-es Advance 3 143.000 eladott darabbal, majd őket lehagyva kúszik alulról felfelé a Monster Hunter legeslegelső része, amire 315.555-en fizettek be legálisan PS2-n.

Mivel az oldal a több mint 200 Mario játékot altípusonként külön választotta és úgy értékelte, tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy valójában a Super Mario franchise a világ legsikeresebb videojáték sorozata. Az olasz csőszerelő és a Nintendo remekül találta meg az arany középutat, ugyanis mind a kritikai értékelések, mind bevétel szempontjából remekül teljesít, ellenben például a kritikailag makulátlan, de rosszul fogyó, illetve az évente megjelenő rekordeladásokat produkáló, de nem túlzottan kiemelkedő játékokkal szemben.

Az viszont érdekes, hogy az oldal a Need for Speed-et, az Assassin’s Creed-et, a Crash Bandicoot-ot, a Worms-t, a Hitmant, a The Elder Scrolls-t, a Prince of Persia-t, a Mortal Kombatot, a Dragon Ball-t, a Tetrist, és sportjátékokat (FIFA) nem szerepeltetett – így előfordulhat, hogy mi is összeállítunk egy saját „Leetstát” a témában.

Ha pedig kíváncsi vagy, hogy hogyan szerepelnek a játéksorozatok egyes részei külön-külön, akkor mindenképpen látogasd meg a Money.co oldalát.

Az értékeléseket a Metacritic, az eladásokat a Video Games Sales Wiki alapján állították össze.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×