Az elmúlt egy esztendőben számtalan dolog történt, ezeket szedtük most össze.

A tegnapi napon évfordulóhoz érkezett a VALORANT, hiszen a Riot Games tavaly április 7-én nyitotta meg a publikum előtt, akkor indult útjára a játék zárt bétája. Minderről a fejlesztő is megemlékezett Twitteren, de azért túlzásba nem vitték, csupán egy tavalyi bejegyzésüket retweetelték, amihez csatoltak egy mondatot. Mi azért ennél egy kicsit komolyabbra vesszük a figurát és igyekszünk átfogó képet adni az elmúlt egy esztendőről.

 

Lássuk tehát, hogy mi történt az elmúlt egy évben, kronológiai sorrendben:

2020. április 7. – Útjára indul a zárt béta. Kulcsokat úgy lehet szerezni, hogy összekötöd a Riot-os és Twitch-es felhasználódat, majd pedig VALORANT-os közvetítést nézel, egy arra alkalmas helyen. Bemutatkozik Raze, a játék tizedik ügynöke, illetve Split, a harmadik pálya.

2020. május 1. – Élesítik a várva várt kompetitív játékmódot, viszont a rangok a zárt béta végén törlésre kerülnek.

2020. május 28. – Véget ér a zárt béta és egy néhány napos átmeneti fázis következik, ez idő alatt játszani sem lehet.

A zárt béta során ez a kép fogadott, ha megkaptad a játékhoz szükséges kulcsot.

2020. június 2. – Hivatalos megjelenést kap a VALORANT, ezzel együtt pedig bemutatkozik a negyedik pálya, Ascent, a legújabb karakter, Reyna, illetve az új játékmód, a Spike Rush is. Komoly átalakításokon esik át Split, de a változtatások nem kerülték el az ügynököket sem.

2020. június 23. – Megérkezik a ráncfelvarráson átesett kompetitív mód, emellett mind a négy pályán csiszolnak egy keveset.

Összegzésünk során nem térünk ki minden egyes ügynököt, pályát vagy fegyvert érintő változásra, csak azokra, amelyek komolyan befolyásolták a játékmenetet.

A VALORANT rangrendszere. (Forrás: Riot Games)

2020. augusztus 5. – Bemutatásra kerül Killjoy és a Deathmatch játékmód, illetve elindul az Act II.

2020. szeptember 23. – A Riot Games bejelenti az első saját szervezésű eseményét, a First Strike-ot, ami novemberben és decemberben kerül megrendezésre.

2020. szeptember 30. – Szomorú nap a sniperek életében, ugyanis komoly nerfet kapott az Operator, ami drágább, lassabb és gyengébb lett.

Joggal gyengítették az Operator-t, hiszen elképesztően erősnek bizonyult. (Kép: Twitter @wandakunpls)

2020. október 13. – Debütál a VALORANT ötödik, egyben eddigi legfrissebb pályája, Icebox. Komoly változásokon esik át a játék kompetitív része, hogy a játék versenyekre és közvetítésekre is minél alkalmasabb legyen. Megérkezik a szerverválasztási lehetőség.

2020. november 2. – Skye tizenharmadikként csatlakozik az ügynökök csapatához.

2020. november 23. – A Riot Games beharangozza a VALORANT Champions Tour versenysorozatot, ami tulajdonképpen egy világbajnokságként funkcionál. Az eseményre a 2021-es esztendő egészében kerül sor.

A VALORANT Champions Tour struktúrája. (Forrás: Riot Games)

2021. január 12. – Yoru személyében megérkezik a tizennegyedik karakter, emellett átalakított kompetitív rendszert és globális ranglistákat kapunk.

2021. február 17. – Új játékmódot kapunk, ami az Escalation nevet kapja és a CS-ből, illetve CoD-ból már jól ismert „gungame” koncepciót követi. Újabb és újabb változások a rangrendszer és a kompetitív játékmód tekintetében.

2021. március 2. – A VALORANT család legújabb tagja, a tizenötödik ügynök, Astra is bemutatkozik.

2021. március 31. – Sikeresen beépítésre kerül a játékba a HRTF (Head-related transfer function), azaz a virtuális hangtérszimuláció.

2021. április 7. – Évfordulóhoz érkezik a VALORANT, hiszen egy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon indult útjára a zárt béta. Boldog születésnapot!

Ahogy azt láthatjátok, nem unatkoztunk az elmúlt egy évben. Netán kihagytunk valamit? Írjátok meg kommentben!

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×