A Cenega Magyarországnak köszönhetően lehetőséget kaptunk az Immortals Fenyx Rising Season Pass csomagjának tesztelésére. Íme a második rész!

Még az év elején írtunk egy rövidebb cikket arról, hogy számunkra mik voltak azok a játékok, amik 2020-ban jelentek meg, lenyűgözőek voltak, de összességében nem kaptak túl nagy hátszelet a médiától. S míg a Ubisoft nyílt világú kalandja, az Immortals Fenyx Rising egy ismertebb címnek számított, a Cyberpunk 2077 megjelenése és annak botrányai árnyékba szorították Fenyx kalandját.

Az alapjátékról egyébként tesztet is írtunk, Ryder értékelését még decemberben olvashattátok nálunk.

El kell, hogy mondjuk, teljesen elvarázsolt minket a világ. Nagyon imádtuk Zeus és Prometheus állandó párbeszédét, valamint a fő-és egyéb szereplőket is nagyon jól eltalálták a fejlesztők és az írók. A görög mitológia pedig telis tele van tartalommal, így volt mivel megpakolni a játékot.

 

A helyzet az, hogy olyan jellegű Season Pass-t, mint amilyet az Immortals Fenyx Risinghoz készített a Ubisoft, még nem nagyon láttunk. A DLC csomagok általában adnak pár új feladatot, esetleg karaktert a repertoárhoz, hogy egy-két órával megtoldják a játékot, s így annak szavatosságát. Az IFR esetében viszont ha úgy vesszük, több spin-offra hajazó folytatást is kapunk a szezonok során.

Az első kiegészítő már egy ideje elérhető, a második pedig, ami egy keleti világba kalauzol minket, új karakterrel, valamint temérdek új lénnyel, környezettel és küldetéssel, a napokban élesedett.

Beszéljünk hát arról, ami miatt valószínűleg sokan kattintottatok. Lássuk mit adott nekünk a New God kiegészítő!

Beköszönt a kínai mondavilág

Érdekes módon a Ubisoft a különféle DLC-ket szétszórta a regionális stúdiói között. Míg a New God fejtörőit a Ubisoft quebeci fejlesztői ötlötték ki, addig a Myths of the Eastern Realm a chengdui dolgozók munkája. Ahogy korábban is írtuk, az új DLC szervesen nem kapcsolódik az Immortals Fenyx Rising történetéhez, egy teljesen új helyszínt, új karaktereket és sztorit tár az érdeklődők elé. Ami viszont a „régi”, az a játékmenet különféle elemei.

S mivel az alapok ugyan azok, sajnos nem üt akkorát elsőre Ku kalandja, mint Fenyxé. Tudjuk, hogy hogyan működik a világ, hogy a fejtörőknél mit kell csinálni, így hát marad a történet, ami a képernyők elé bilincseli a játékosokat. A karaktermodellek átállítása ugyanis csak egy-két óráig kötik le az embert, idővel fel se fog tűnni, hogy nem Fenyx, hanem Ku küzd a kínai mitológia szörnyetegeivel.

Egyébként a fejlesztők sem akarták ezt a kalandot egy teljesen új élményként tálalni. Már a DLC elejétől kezdve rendelkezésünkre áll a harcrendszer teljes skálája, amit később majd ugyan fejleszthetünk, de bővíteni már nem tudunk. Így tehát nem lesz meglepetés a küzdelmek során, pontosan ugyan azokat az isteni erőket fogjuk használni, mint az alapjátékban.

Ami viszont kiemelendő, hogy érdemes ráfeküdni a bájitalok farmolására, ugyanis a játék kellőképpen nehéz lett még normál módozaton is. Összességében nem mondanánk egy őrülten hosszú történetnek, viszont a kihívások miatt jó pár órát bele lehet ölni a keleti menetbe.

A harc a válasz mindenre

Ahogyan a New God DLC esetében nehezményeztük, hogy szinte minden a fejtörőkre épült, itt pontosan az ellenkezője történik. Ku szinte folyamatosan harcol, a puzzle feladatok pedig a háttérbe szorulnak emiatt. (Őszintén, én ennek kiváltképpen örültem!) Ez azoknak a játékosoknak kellemetlen lehet, akik nincsenek oda a hack ‘n slash mókáért. Ezúttal ugyanis a mérleg nyelve az akciójelenetek felé hajlik, ez pedig könnyedén repetitívvé válhat.

Viszont ha a mesterévé válunk a harcrendszernek, megkönnyíthetjük magunknak az előrehaladást, ugyanis a fejlesztők itt eszközöltek egy kis csavart a játékban. Az alapjáték esetében is kulcsszerepet játszottak a kombók, viszont a Myths of the Eatern Realm esetében ez lett a legfőbb mozgatórugó. Minél jobban teljesítünk egy harc közben, annál több sebzést oszthatunk ki, vagyis ha tökéletesen manővereztünk az ellenfelek között, szignifikánsan gyorsabban végezhetünk a címmel.

Az új DLC ezen felül nem ad túl sok újdonságot, az ellenfelek pontosan ugyan azok, mint az alapjátékban, s még az épületek és a környezet is csak a „skinek” esetében különböznek. A térkép véleményem szerint éppen elég nagyra sikerült, itt a fejlesztők eltalálták a tökéletes arányokat. Három biom is megtalálható az új területen, vagyis nem lesz olyan unalmas bejárni a keleti birodalmat.

Hol van a humor?

Történetvezetés szempontjából egy sokkal komolyabb sztorit játszhatunk végig Ku főszereplésével, így azok, akik az alapjáték humorát akarják viszont látni, biztosan csalódni fognak. Mint vérfrissítés, szerintem jót tett a játéknak a hangnem váltás, így egy új nézőpontból is végigkísérhettünk egy kiváló történetet.

Az Immortals Fenyx Rising: Myths of the Eastern Realm olyan, mint egy kellemes kávé egy fáradt munkanap után. Az életünket nem fogja megváltani, de egy rövid időre biztosan elmos minden gondot a fejünkből. Ku kalandja kellően szórakoztatóra sikeredett, az alapjáték szerelmeseinek kötelező.

Összefoglalás

Teszt: Immortals Fenyx Rising: Myths of the Eastern Realm DLC


Szerzői értékelés

7

Az Immortals Fenyx Rising: Myths of the Eastern Realm olyan, mint egy kellemes kávé egy fáradt munkanap után. Az életünket nem fogja megváltani, de egy rövid időre biztosan elmos minden gondot a fejünkből. Ku kalandja kellően szórakoztatóra sikeredett, az alapjáték szerelmeseinek kötelező.

Arányos térkép

Kikupált harcrendszer

Szórakoztató történet

A történet és a játékmenet közti kiváló egyensúly

Komolyabb hangnem

Sokszor olyan, mintha az alapjáték egy „skint” kapott volna

Kevés új ötlet

Olvasói értékelés

0

×