Egy srác, talán apuval, talán nélküle, egy hatalmas és működő Nintendo Switch konzolt épített, egyébként nagyon nemes célból.

Ha valamiről különösen ismertek lehetnek a legújabb generációs konzolok és hardverek, az a hatalmas méretük. A PS5 nagyobb, mint bármelyik korábbi Sony konzol, a Microsoft Xbox alapján pedig már hűtőt is készítenek. Szóval a mai konzolok nem éppen kicsik, ami alól természetesen kivételt képez a Nintendo Switch.

Persze csak addig, míg valaki nem csinál belőle egy óriási méretű változatot.

Nemrég egy rajongó egy teljesen működő Nintendo Switch konzolt épített, mely 650 százalékkal nagyobb, mint az eredeti konzol. 1,7 méter széles és 76 centi magas, vagyis nem éppen alkalmas arra, hogy a buszon játszunk vele. Nem beszélve a súlyáról, ami 29,5 kg. Ami viszont pozitívum, hogy 4K-s kijelzőt kapott, ami nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen bármi.

 

Michael Pick hatalmas konzolja 3D nyomtatással készült elemekből, illetve fából készült, a bal oldali Joy Conban pedig természetesen egy valódi Switch van elrejtve. Egyébként a konzol mindkét oldalán található Joy Con rendeltetésszerűen működik, bár elég problémás lehet vele kényelmesen játszani.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért épített ekkora konzolt? Nemes a cél, hiszen a hatalmas konzolt máris felajánlotta egy gyermekkórháznak, ahol egy játszószobába kerül, hogy a beteg gyerekek játszhassanak vele. Ehhez persze valószínűleg külön kontrollereket fognak használni, de az élmény hatalmas lesz számukra.

Az óriási Switch egyébként érdekes fordulat Pick számára, aki gyakran a kütyük apró verzióinak létrehozására összpontosít, mint például a világ legkisebb MacBook Pro-ja.

 

Neked hogy tetszik a hatalmas Switch?

×