A Discord 2020-ban rengeteg olyan szervert törölt a platformról, melynek tartalma kifogásolható kiberbűnözésről, erőszakról szólt.

Köszönhetően annak, hogy a koronavírus-járvány és az annak kapcsán hozott korlátozó intézkedések miatt sokan az online térbe szorultak, egyre több megkérdőjelezhető tartalom jelent meg a különböző közösségi platformokon. Legalábbis jóval több, mint korábban. A Discord, melyet egyébként állítólag szívesen felvásárolni a Microsoft, nemrég érdekes jelentést tett közzé a tavalyi évről.

A Discord 2020-ban rengeteg erőszakos, illegális és szélsőséges szervert törölt.

A jelentésből persze az is kiderül, hogy a Discord felhasználói jelentések száma egyenletesen nőtt 2020-ban. Januárban még 26886 esetben jelentettek kéretlen tartalmat a platformon, ami 2020 decemberében már 65103 volt. A számok márciusban ugrottak meg, akkor amikor megkezdődtek az első lezárások.

Mivel az emberek kénytelenek voltak otthon maradni, nem maradt más, minthogy az interneten lógjanak, így rengeteg harc, vita, egyet nem értés alakult ki, köszönhetően a bezártságnak és a frusztrációnak. Persze a korábban más tevékenységet folytató csalók, haszonlesők is aktívabbak lettek a neten.

A Discord több mint 3 millió fiókot törölt spam, 129403-mat kizsákmányoló tartalom (beleértve a pornográf tartalmakat), további 33615-öt pedig zaklató magatartás miatt. A Discord arra is rámutatott, hogy rengeteg volt az olyan káros tartalomról érkezett jelentés, ami gyermekeket érintett.

„A csapat prioritásként kezelte azokat a kérdéseket 2020-ban, amelyek valószínűleg a való életben is kárt okoztak” – mondta a vállalat a jelentésben.

Ilyen tartalmakat jelentettek a felhasználók

A jelentés szerint a Discord 2020 második felében több mint 1500 szervert törölt erőszakos és szélsőséges tartalom miatt, amelyek közel 93 százalékkal nőttek az év első feléhez képest. A kiberbűnözésre szakosodott szerverek törlése szintén fellendült: a Discord csaknem 6000 szervert távolított el számítógépes bűnözés miatt 2020 második felében.

„Minden eddiginél több számítógépes bűnözéssel foglalkozó oldalt jelöltek meg a felhasználók, és végül a legtöbbet el is távolítottuk” – írta a Discord.

Természetesen ez a jelentés nem mindig ad pontos képet arról, hogy a platform milyen irányelvek alapján hoz döntést a szerverek törléséről. Való igaz, hogy az elmúlt évben megnőtt a kiberbűnözés, az erőszakos és toxikus tartalom az interneten és a Discordon is, de hogy a jelentések során hozott döntések mennyire tükröznek valós eredményeket, az már egy másik kérdés.

Az viszont biztos, hogy a korlátozó intézkedések miatt jelentősen megnövekedett a kéretlen tartalom, ami miatt érdemes sokkal jobban odafigyelni arra, hogy mire is kattintunk az interneten. Miközben a Discord tavaly is mindent megtett az ilyen tartalmak ellen, épp Facebook adatok röpködnek a neten és SMS üzenetekkel lopnak tőlünk adatokat. Ilyen világot élünk.

×