A Metacritic átlagot vont a kiadók 2020-ban piacra dobott játékok értékeléseiből, ami alapján rangsorolták is őket. Meglepődsz, de nem a Sony az első.

2020 meglehetősen vegyes év volt: a videojátékos szféra a koronavírus-járvány miatt gigantikusra nőtt és óriási bevételt genrált, megjelentek – volna – az új konzolok, de komoly készlet és gyártási hiányok léptek fel, közben „elkészült” az évtized legjobban várt alkotása, ami egy csapásra az évtized legnagyobb csalódása lett, a Microsoft is ledobta az atomot a Bethesda megvásárlásával, míg a Sony rendesen meghúzta két ultra minőségi exkluzívval a PS4 generáció végét, na meg a Nintendo Switch is hihetetlen sikereket ért és ér el.

Összességében tehát nem volt olyan nagyon-nagyon rossz az év, de túlzottan kiemelkedő sem, azt viszont előrebocsátom, hogy 2021-ről még hasonlókat sem fogunk tudni elmondani.

De melyik volt vajon a legjobban teljesítő kiadó? Most persze nem a bevételeikre gondolok – azon korábban már átrágtuk magunkat – sokkal inkább arra,

hogy melyikük adta ki a kritikai értékeléseiket átlagolva a legjobb játékokat.

Kép: GameDesigning

A Metacritic szerencsére segít megválaszolni ezt a kérdést, és egy 47 kiadóból és stúdióból álló listába gyűjtötte 2020 jelentősebb játékipari szereplőit, szépen rangsorolva és pontozva őket a kiadott játékaikra érkező kritikák alapján. Meglepő lehet, de a CD Projekt RED nincs jarta… bocsánat bugos kicsit a binnyetyűzetem…

A kiadókat nem csak átlagolták a 2020-as játékaik alapján,  hanem pontozták is őket – a rosszak mínuszt, a jók pluszt adhattak a végső pontszámba. A teljes listának mi csak a felső 22 helyezéséig ugrunk, ha kíváncsi vagy mindegyikre (angol nyelven), akkor a Metacritic oldalára kell navigálnod.

Lesznek meglepetések!

#22. Take Two Interactive

Átlagos Metacritic értékelés: 71,4
Legnagyobb megjelenések: NBA 2k21, Mafia Remake
247.1 pont

#21. Electronic Arts

Átlagos Metacritic értékelés: 72,6
Legnagyobb megjelenések: FIFA 21, UFC 4
249.5 pont

#20. Raw Fury

Átlagos Metacritic értékelés: 71,2
Legnagyobb megjelenések: Call of the Sea, Night Call
251.8 pont

#19. Sold Out

Átlagos Metacritic értékelés: 74,3
Legnagyobb megjelenések: Overcooked! All you can eat – dobozos, Radical Rabbit Stew
253.1 pont

#18. Humble Bundle

Átlagos Metacritic értékelés: 75,7
Legnagyobb megjelenések: Supraland, One Step From Eden
263.5 pont

#17. Team 17

Átlagos Metacritic értékelés: 74,8
Legnagyobb megjelenések: Worms Rumble, Overcooked! All you can eat – digitális
264 pont

#16. Bethesda

Átlagos Metacritic értékelés: 74,7
Legnagyobb megjelenések: Doom Eternal
265,4 pont

#15. Focus Home Interactive

Átlagos Metacritic értékelés: 72,5
Legnagyobb megjelenések: Snowrunner
265,9 pont

#14. Ubisoft

Átlagos Metacritic értékelés: 74,8
Legnagyobb megjelenések: Assassin’s Creed Valhalla, Watch Dogs: Legion
266 pont

#13. 505 Games

Átlagos Metacritic értékelés: 74
Legnagyobb megjelenések: Death Stranding (PC)
267 pont

#12. Xseed/Marvelous

Átlagos Metacritic értékelés: 72,8
Legnagyobb megjelenések: No More Heroes
269,2 pont

#11. Square Enix

Átlagos Metacritic értékelés: 75,3
Legnagyobb megjelenések: Dragon Quest XI Definitive Edition, Marvel’s Avengers
270,6 pont

#10. Devolver Digital

Átlagos Metacritic értékelés: 74,6
Legnagyobb megjelenések: Disc Room, Ruiner
271 pont

#9. Nintendo

Átlagos Metacritic értékelés: 75,4
Legnagyobb megjelenések: Animal Crossing: New Horizons, Paper Mario: The Origami King
284,7 pont

#8. No More Robots

Átlagos Metacritic értékelés: 77,2
Legnagyobb megjelenések: Hypnospace Outlaw
287,2 pont

#7. Aksys Games

Átlagos Metacritic értékelés: 76,7
Legnagyobb megjelenések: Code:Realize – Guardian of Rebirth
290 pont

#6. Microsoft

Átlagos Metacritic értékelés: 78,6
Legnagyobb megjelenések: Microsoft Flight Simulator, Ori and the Will of the Wisps
293,3 pont

#5. Activision Blizzard

Átlagos Metacritic értékelés: 79,9
Legnagyobb megjelenések: Call of Duty: Cold War, Warzone, Tony Hawk Pro Skater 1+2 Remake, Crash Bandicoot 4
306,6 pont

#4. Sony

Átlagos Metacritic értékelés: 79,8
Legnagyobb megjelenések: The Last of Us 2, Ghost of Tsushima
308,6 pont

#3. Capcom

Átlagos Metacritic értékelés: 80,3
Legnagyobb megjelenések: DMC 5: Special Edition, MH: Iceborne, Resident Evil 3
313,8 pont

#2. Annapurna Interactive

Átlagos Metacritic értékelés: 81,9
Legnagyobb megjelenések: Florence, Kentucky Route Zero
322,9 pont

#1. SEGA

Átlagos Metacritic értékelés: 81,6
Legnagyobb megjelenések: Persona 5 Royal, Yakuza 0 (XO)
327,2 pont

A Metacritic kritikákat összesítő és pontozásos toplistája alapján jelenleg a SEGA a legjobb videojátékos vállalat a Föld kerekén. A legutolsó pedig nem más, mint a kevesek által ismert – egyébként lengyel – No Gravity Games, a maga 55,3 százalékos átlag játékértékeléseivel.

Mit gondolsz a Metacritic listájáról? Megérdemelt az első hely, vagy szerinted mást illetett volna?

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×