Kezdhetünk lassan hozzászokni, hogy hetente vét az EA valami méretes hibát.

Most már könnyű szívvel kijelenthető a következő: a kanadai székházzal rendelkező óriás cég lejárató kampányt folytat maga ellen. Ennek egyik első eleme az volt, mikor jogi képviseletük foggal-körömmel védte azon álláspontját, miszerint nem scriptes a játékuk. Hozzátartozik, hogy ebben egyenlőre az EA javára döntött a bíró. A következő fejezet pedig a napvilágra kerülő fekete piaccal kapcsolatos üzenetek voltak.

A harmadik és egyben legfrissebb baki sem épp kis kaliberű.

Történt ugyanis, hogy a csapatépítő kihívás (SBC) rendszerében bugot észleltek, és nyilván ezzel kezdeniük kellett valamit. A javítási munkálatokat siker koronázta, de talán túl korán lélegeztek fel, mivel különböző felhasználók kaptak az Ultimate Teambe random jutalmakat. Ezek a jutalmak persze nem tükrözték a teljesítményükért jogosan járókat.

Az EA a Twiiteren a következőt írta:

„A közösség figyelmeztetett bennünket, hogy egy pár játékos nem kapott jutalmat az SBC-k után. Amikor igyekeztünk pótolni ezt, sajnos tévesen osztottunk szét jutalmakat a nem érintett játékosok között is. Ezek a játékosok azonban megtarthatják azt, amit kaptak.”

Sikerült megint a közösséget erősen megosztó vitatémát generálni. Egyértelmű igazságtalanság, hogy vannak kik jelentős jutalomban részesültek, és olyanok is akadnak akik semmit. Persze utóbbi a döntő többség.

Nektek mi a véleményetek az ügyről?

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

×