Persze ezt is a kutatóknak köszönhetjük.

Pontosabban a vadiúj technológiával készült CD-lemezt a Sanghaji Tudományos és Technológiai Egyetem (USST), az RMIT Egyetem és a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) kutatóinak köszönhetjük. Az elképzelés szerint egy újabb fajta eljárással készülő CD érkezik majd, amelyre 700 TB adat fér el.

Ez nagyban megkönnyítené például a vállalkozások életét, ha nem szeretnének nagy összegeket költeni a számítógépek tárhelyének bővítésére, továbbá ha szívük csücske valamiért tönkremegy, az adataik tutira nem vesznek el. Fontos megemlíteni még azt is, hogy biztonságosabb helyen tárolhatják így a bizalmas adatokat.

A vállalkozások azért élveznek előnyt ebben a témában, mert az eljárás hátterében egy új nanokompozit áll, amelyet több, más anyag keveredésével hoznak létre. Az így megalkotott lemez  egyetlen hátránya az, hogy mérete igen nagy, legalább 12 centiméter átmérőjű.

Ezzel az otthoni használatot nagyjából teljesen ki is zárták.

×