Hatalmas érdeklődés övezte az NGES versenysorozatának harmadik felvonását.

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Stay & Play Gamer Cup versenysorozat, amely február 20-án a Mortal Kombat 11 versennyel indult és március 14-én a FIFA 21 tornával zárult. A Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) tavaly tavasszal szervezte meg az első Stay & Play szériát, amit ősszel követett az újabb állomás.

Lássuk, hogyan változott a repertoár és a díjazás az elmúlt egy esztendőben!

Múltidézés

A versenysorozat debütálásakor CS:GO, FIFA 20, PUBG, Fortnite, R6S és LoL került terítékre, mégpedig 500 ezer forintos összdíjazás mellett. Következő alkalommal a PUBG helyére bekerült a VALORANT, amely pillanatok alatt vált az egyik legnépszerűbb játékká. Ezúttal a FIFA kimaradt, hiszen az NGES nem sokkal korábban rendezte meg a Lupa Beach Ball tornát, ahol a játék és a strandfoci szerelmeseinek egyaránt kedvezni tudtak. A kevesebb játék ellenére a megnyerhető összeg nőtt, az öt versenyen 600 ezer forint került kiosztásra.

A széria harmadik állomására az elmúlt hetekben került sor, nem kevesebb, mint nyolc játékban, összesen 700 ezer forint pénzdíjazás mellett. Visszatért a FIFA, továbbá bekerült a felhozatalba a Rocket League és a Mortal Kombat 11 is –  ezzel is kedvezve két olyan műfaj kedvelőinek, amelyek az eddigi állomásokon nem kaptak reflektorfényt.

Érdemes követni az NGES felületeit, már csak azért is, mert hamarosan egy újabb bejelentéssel fognak előrukkolni.

Három a magyar igazság

A harmadik Stay & Play Gamer Cup versenyei február 20 és március 14 között kerültek megrendezésre, mégpedig oly módon, hogy minden hétvégére két játék jutott, így összesen négy hétvégén keresztül folytak a küzdelmek. Az egyes versenyek összegzését megtalálod a lenti hivatkozásokon, az adott játék nevére kattintva:

A számok hálójában

Az NGES által szervezett versenysorozatot hatalmas érdeklődés övezte, mind a játékosok, mind pedig a nézők részéről. Egyes tornák, így például a FIFA 21 és a VALORANT már önmagukban is rekordokat döntögettek, az összesített mutatók pedig egészen elképesztőek. Az egyéni megmérettetéseken 503-an indultak, ebből 455-en a FIFA 21 (Xbox: 267, PlayStation: 188), míg 48-an a Mortal Kombat 11 tornán.

A hat csapatversenyre (melyek között 3v3 és 5v5 kategóriát is találunk) nem kevesebb, mint 281 együttes nevezett, ami összesen 1340 résztvevőt jelent. Érdemes hozzátenni, hogy egyes játékosok több versenyben is indultak, illetve ez a szám a cseréket is tartalmazza. Viszont meg kell jegyezni azt is, hogy például a Fortnite verseny esetében 99 főben korlátozták a létszámot, máskülönben a csapatok nem fértek volna fel egy szerverre.

Ugyan a harmadik Stay & Play Gamer Cup véget ért, de érdemes figyelemmel kísérni a Digital Warriors küzdelmeit is, amivel kapcsolatban ITT találtok további tájékoztatást.

Jöttek, láttak, győztek

Készítettünk  egy összegző listát azoknak a csapatoknak és játékosoknak is, akik a nyolc versenyen a legjobban szerepeltek, azaz elcsípték a pénzdíjas helyek egyikét.

  • FIFA 21 – Xbox: Adrian0214 (30.000 HUF), molnargabo (20.000 HUF), KondakorKevin98 (10.000 HUF)
  • FIFA 21 – PlayStation: rapportdoni (30.000 HUF), tooFrez_x10 (20.000 HUF), Gardabenya (10.000 HUF)
  • Mortal Kombat 11: MarkiJESUS (30.000 HUF), FESTER (20.000 HUF), Abroncs (10.000 HUF)
  • Rocket League: Budapest Five (60.000 HUF)
  • Counter-Strike: Global Offensive: Budapest Five (100.000 HUF)
  • Rainbow Six Siege: WiLD Multigaming (100.000 HUF)
  • League of Legends: Team Plague (100.000 HUF)
  • Fortnite: CRIMINALS (60.000 HUF)
  • VALORANT: HEET (100.000 HUF)

Gratulálunk minden csapatnak és játékosnak!

Köszönjük a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetségnek a szervezést, illetve a játékosok és a nézők által tanúsított hatalmas érdeklődést. Ezenkívül köszönjük a kommentátorok és az együttműködő partnerek munkáját, köztük Molnargabo-nak, AK-nak, Paresz-nek, Zackey-nek, továbbá StriKe-nak, F4uw-nak, FishLikeSteve és CzuBen párosának, illetve a HRLT és a Leet produkciós csapatának. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát és legközelebb is velünk tartotok!

A további versenyekkel és bajnokságokkal kapcsolatos információkért kövessétek a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség Facebook és Instagram oldalát, illetve érdemes csatlakozni az NGES Discord szerverére is!

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×