A Gamerland-ben rendezendő LAN-on négy kadét és négy profi kategóriás csapat fog részt venni.

Vasárnap került megrendezésre a Digital Warriors második online selejtezője, amit ismételten komoly érdeklődés övezett, mind a csapatok, mind pedig a nézők részéről. A Honvédelmi Sportszövetség által szervezett, másfél millió forintos CS:GO bajnokság offline döntőjére újabb három csapat kvalifikált, ezzel pedig teljessé vált az offline döntő mezőnye.

Most viszont lássuk, hogy miként alakult a második online selejtező!

Kadét kategória

  • 13 résztvevő csapat a kiemelt partneriskolák képviseletében
  • Double-elimination, vagyis felső és alsó ágas küzdelmek
  • BO1-es mérkőzések a selejtező egészén

Profi kategória

  • 44 csapat a mindenki számára nyitott kvalifikáción
  • Single-elimination, azaz egyenes ági, azonnali kieséses rendszer
  • BO1-es mérkőzések, egészen a BO3-as döntőig

Ha szeretnétek majd figyelemmel kísérni a Digital Warriors offline döntőjét is, akkor figyeljétek a Leet híreit és kövessétek a Leet Esport csatornáját!

Közvetítés

Mindkét kategória szombaton startolt el, míg a legizgalmasabb mérkőzéseket vasárnap már a Leet Esport élő közvetítésének keretein belül is nyomon lehetett követni. Az offline döntőre ezen a hétvégén is három spotot lehetett megszerezni, hiszen profi kategóriában a végső győztes, míg kadét kategóriában a felső- és az alsó ági döntő nyertese is helyet kap a Gamerlandben rendezendő eseményre.

A közvetített mérkőzések a következő módon alakultak (elöl a továbbjutó csapatokkal):

  • Gáspár Kadét 16-10 Odyssey (BO1 – Mirage) – Kadét kategória, felső ági döntő
  • Eötvös Kadét 16-11 Odyssey (BO1 – Inferno) – Kadét kategória, alsó ági döntő
  • Eden Esport 2-1 LvLUp Esport (BO3 – Overpass, Inferno, Nuke) – Profi kategória, döntő

A kadét kategória teljes ágrajzát ITT, míg a profi kategória összes eredményét ITT tudjátok megtekinteni. Ha pedig a közvetített mérkőzésekre vagytok kíváncsiak, akkor azok visszanézhetők a Leet Esport csatornáján.

Érkezik minden gamer álma? Hamarosan nyit Gamerland!

Offline esemény

A nyolc csapatos, másfél millió forint összdíjazású LAN verseny résztvevői:

  • Kadét kategória: Ady Kadét, Gáspár Kadét, Eötvös Kadét, Late Movement
  • Nyílt kategória: Budapest Five (meghívott), Lenovo Legion Honvéd (meghívott), Békéscsabai E-Sport Egyesület, Eden Esport

A Gamerlandben tartandó LAN döntőre jelen állapot szerint április 17-én és 18-án kerül sor, de az időpont a járványügyi korlátozások függvényében még változhat. Természetesen a legizgalmasabb találkozókat, azaz az offline esemény mérkőzéseit is elhozza majd a Leet Esport, így ha még nem tetted meg, akkor érdemes bekövetni Twitch-csatornánkat!

Sok sikert kívánunk minden csapatnak, találkozunk az offline döntőn!

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×