Elon Musk már évek óta önvezetéssel hitegeti a Tesla tulajdonosokat, most egy levelezésből derült ki, hogy nagyon távol vannak még tőle.

Tegye fel a kezét, akit váratlanul ér ha azt mondom, hogy a Tesla első embere, Elon Musk egy notórius nagyotmondó. Senki? Nem meglepő, hiszen a világ első számú tech feltalálója két kávé közötti jövőlátásait általában már úgy tárja a közönség elé, hogy azt a cége belátható időn belül meg fogja valósítani, tűnjön bármennyire sci-finek – sokszor egyébként sikerrel.

Az egyik ilyen ígérete még jó pár évvel ezelőtt fogalmazódott meg, amikor is azt találta mondani, hogy a Tesla autói belátható időn belül teljes önvezető funkciót fognak kapni. Ezt konkrétan úgy értette, hogy az autó a sofőr felügyelete és beavatkozása nélkül képes lesz egyik helyről a másikra navigálnia magát.

Musk ezt olyannyira komolyan veszi, hogy két nappal ezelőtt a CD Projekt Red következő Cyberpunk 2077 frissítéséről hírt adó posztjához is kommentelt, amiben nehezményezi, hogy a játékban ugyan 2077-van, de a Delamain autói nemhogy nem elektromosak, de nem képesek az önvezetésre sem – jó lenne ezen változtatni.

Az ilyen és ehhez hasonló tweetek és kommentek miatt a Tesla helyzete igen komikus, ugyanis a napokban kiderült, hogy hiába ígérget fűt-fát Musk, az autói belátható időn belül nem lesznek képesek a teljes önvezetésre. Ez már csak azért is különösen fájó, mert bizonyos modelleket már évek óta úgy árusítanak jóval drágábban, hogy azok állítólag tartalmazzák azt a modult, amely egy jövőbeli szoftveres frissítéssel alkalmas lesz majd a sofőr nélküli teljes önvezetésre.

A PlainSite (cégek átláthatóságával foglalkozó) portál olyan belsős leveleket tett közzé, amikből kiderül, hogy a Tesla autói a közeljövőben nem lesznek képesek a teljes önvezetésre.

A levelezés a Tesla és a ‘California Department of Motor Vehicles’ (Közlekedési Hivatal) között zajlott mintegy 300 oldalon keresztül, amiben elismerték, hogy hiába Musk tweetjei, a Tesla nem szándékozik teljes önvezetői frissítést kiadni – számolt be róla az ArsTechnica és a PC Fórum.

A Tesla továbbá leírja, hogy a szoftver bizonyos tárgyakat, mint például szemetet, az útra lehelyezett dolgokat nem képes észlelni, ahogyan a mentő, tűzoltó és rendőrautókat sem tudja megkülönböztetni, de nehezen működik rossz időjárási viszonyokban, és nem birkózik meg a nehezen belátható és feltérképezetlen szakaszokkal sem. (PC Fórum)

Kép: ArsTechnica

A Google például, ami szintén kísérletezik az önvezető technológiával azt mondja, hogy a Tesla fejlesztési elve alapvetően hibás, mivel ők a vezetés rásegítést frissítenék fel teljes önvezetésre, miközben a kettő teljesen más megközelítést, módszert és megoldásokat kíván. A keresőóriás például külön választja a kettőt, és az önvezetést a vezetés rásegítéstől függetlenül fejlesztik.

Ahogyan arra az ArsTechnica újságírója is remekül rávilágít, a Tesla autói bizonyosan sokkal gyorsabbak, mint a Google Waymo, de egészen biztosan nem a következő 5 évbe fogják őket beelőzni az önvezető technológiában. Sőt, azok a vásárlók, akik emiatt választják a drágább Tesla modelleket, jobb, ha nem hiszik el Elon Musk rendkívül pozitív hangvételű tweetjeit, aki mindennek ellenére is 2021 végére ígéri a teljes önvezetés érkeztét.

Borítókép: Fossbytes

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×