Film/TV

Megvan az új Resident Evil mozi premierdátuma, de semmi pánik, reboot lesz

Számomra teljesen érthetetlen, hogy miként adhattak annak idején zöld utat a Milla Jovovich-féle Resident Evil moziknak, amik egyébként a címen és a zombikon kívül sokban nem is nagyon osztoznak. Mindezt ráadásul hatszor tukmálták a nézőkre, egyre romló minőségben.

Mindegy is, mert ez már a múlté, 2021 pedig az az év lehet, amikor a RE filmes adaptációi szintet léphetnek – ha mást nem, mennyiségben mindenképp. Több produkció van készülőben ugyanis a játék alapján, melyek egy jó része a Netflix berkeiben alakulgatnak, kivéve csupán a reboot mozifilmet.

Ezt a mozit már 4 éve várjuk, most pedig premierdátumot is kapott: szeptember 3-án kerül mozikba – először Amerikában.

A hírt a Richard Aiken-t alakító színész, Chad Rook osztotta meg Twitteren.

A film érdekessége, hogy ugyanaz a produkciós cég készíti, aminek a korábbi PE filmsorozatot is „köszönhettük”, sőt, a vállalat élén már az a Martin Moszkowicz ül, aki személyesen tehető felelőssé a Kaptárért.

Most viszont mindenre esküsznek, hogy ez már jó lesz és még a játék eseményeihez is hű lesz. Nos, a főbb karakterek egészen biztosan fel fognak benne tűnni, azt pedig döntse el mindenki maga, hogy mennyire elégedett az alábbi színészválasztással.

  • Claire Redfield: Kaya Scodelario (Teresa –The Maze Runner)
  • Chris Redfield: Robbie Amell (Fred – Scooby Doo! és a tavi szörny átka)
  • Jill Valentine: Hannah John-Kamen (Ava/szellem – Hangya és Darázs)
  • Leon S. Kennedy: Avan Jogia (Beck Oliver – iParty Viktóriával)
  • Albert Wesker: Tom Hopper (Luther – The Umbrella Academy)
  • Ada Wong: Lily Gao (Nancy Gao – A térség)
  • William Birkin: Neal McDonough (Dum Dum Dugan – Amerika Kapitány)
  • Chief Brian Irons: Donal Logue (Harvey Bullock – Gotham)
  • Richard Aiken: Chad Rook (Zachariah – Supernatural)
  • Lisa Trevor: Marina Mazepa

A történet 1998-ban fog játszódni, és az akció helyett – a játékhoz hasonlóan – itt is a horror elemeken lesz a központi hangsúly. Azt egyelőre nem tudni, hogy ha a mozik esetleg zárva tartanának még, akkor milyen platformra költözhet át, de tekintve a Capcom és a Netflix jó kapcsolatát az sem elképzelhetetlen, hogy a streaming-szolgáltató kínálatába is megérkezik.

Katasztrófa, vagy egy szép új kezdet lesz az új Resident Evil mozi?

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Közelharcban erős: így szereld fel a Warzone legújabb SMG-jét

2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…

2 óra telt el azóta...

Ezt tudja manapság egy gamer laptop 2 millió forintért

2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…

2 óra telt el azóta...

A Valve gyakorlatilag teljesen megölte a külsős Counter-Strike 2 oldalakat

2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…

3 óra telt el azóta...

Mint egy álom, úgy fog futni PS5-ön a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…

3 óra telt el azóta...

Örök emlék: így égetik bele magukat az RGB RAM-ok a videokártyákba

2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…

3 óra telt el azóta...

Hihetetlen, de egyre többen játszanak a Warzone-nal és a MW 3-mal

2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…

3 óra telt el azóta...