A konzolos játékosok már régóta várnak a Rustra, ami hamarosan már tényleg megjelenik PlayStation-re és Xboxra.

Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor a konzolos játékosoknak csupán három évet kellett várni a Rust portjára, valójában viszont PC-n már 7 éve, 2013 decembere óta érhető el. Akkor jelent meg ugyanis a játék legelső játszható verziója, természetesen korai hozzáférésben, majd hosszú évek múltán 2018-ban nyerte el a ma is ismert formáját, amibe itt-ott azért még most is belepiszkálnak néha.

Egy ideje már tudhatjuk, hogy valamikor konzolokra is ellátogat a multiplayer túlélés, most viszont már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor. 

 

A Rust: Console Edition 2021 nyarán jelenik meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra, a visszafele kompatibilitás miatt pedig több mint valószínű, hogy PS5-ön és Xbox Series X|S-en is játszhatunk vele.

A konzolos verzió készültébe a Prison Architect és a Minecraft Dungeons fejlesztői, a Double Eleven gárdája is besegít, így remélhetőleg technikai problémák nem lesznek majd vele. A gördülékenységet segíti a megjelenés előtti zárt bétateszt, de ahogyan a pontos nyári megjelenésről, úgy ennek kezdetéről és részleteiről sem árultak el többet.

A Rust elég vegyes, de átlagosan pozitív kritikákat kapott. Sokan negatívumként rótták fel a játék alapvető koncepcióját, ami a DayZ-féle túlélést vegyítette a Minecraft-szerű építkezéssel, abban viszont a legtöbben egyet értenek, hogy a Rust mára már egy sokkalta jobb játék, mint amilyen évekkel ezelőtt volt.

Ezt hamarosan a konzolos játékosok is megtapasztalhatják.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×