A férfi természetesen pert indított az Apple ellen.

Néhány évvel ezelőtt még attól volt hangos a sajtó, hogy néhány Samsung modellt még a repülőgépekre sem engedtek fel, hiszen nem volt biztonságos tűzvédelmi szempontokból. Igen, itt a felrobbant telefonokról beszélünk éppen.

Ám úgy tűnik, hogy az Apple ebben is követi a Samsungot, nem csak a ranglistában. Néhány hónappal ezelőtt egy férfi, Robert De Rose másodfokú égési sérüléseket szenvedett a zsebében szétrobbant iPhone X-től.

Azonnal felvette a kapcsolatot az amerikai vállalattal, viszont elmondása szerint azóta sem kapott semmilyen reakciót.

A szétrobbant iPhone X – 7News

A 7News szerint a férfi ezt mostanra megelégelte és jogi útra tereli a dolgokat. Tisztában van vele, hogy ilyen sajnos bármikor előfordulhat a lítium-ion típusú akkumulátorral felszerelt mobilokkal, sokkal inkább azt sérelmezi, hogy a cég mindeddig semmilyen formában nem válaszolt a megkeresésére.

Ezek a telefonok valójában hatalmas hő hatására „szoktak” először kifüstölni, majd pedig robbanni, azonban abszolút nem jellemző, hogy csak úgy magától feladja egy darab. Természetesen, szerencsétlen kivételek akadhatnak, akárcsak Rose.

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×