Mi történik akkor, ha a legjobb Warzone játékosok összeállnak egy csapatba, és Bronze I szinten elindítanak egy lobby-t. Ha a csapat tagjai történetesen Aydan, Almond, Newbz és ScummN, ráadásul fogadás is van a dologban, akkor egy új világrekord születik. Legalábbis úgy tűnik, a srácok annyit öltek egyetlen meccs alatt, amennyit valljuk be, ritkán látunk.
Aydan, Almond, Newbz és ScummN 162 killt szereztek egyetlen meccs alatt.
Mivel egy lobby-ba legfeljebb 150 játékos fér be Verdanskban, így természetesen ez azt jelenti, hogy volt olyan ellenfél, akit kétszer (vagy többször) öltek meg, miután az visszatért a Gulagból. A korábbi világrekord egyébként 4 fős csapatban 143 kill volt. Ám ez a csapat ezt még 19 killel megtoldotta.
A dolognak ráadásul tétje is volt, hiszen fogadást kötöttek. A négy fős csapatban Aydan és Almond, illetve Newbz és ScummN alkottak egy-egy párt, a két páros pedig azon versengett, hogy melyikük szerez több killt. A végére azonban a team kezdett rájönni, hogy az egymás elleni versengés kevésbé fontos, mintsem az, hogy lehető legtöbb killt hozzák össze együtt.
A körülbelül 10 órás stream alatt a csoportnak sikerült bekerülnie egy ritka bronz lobby-ba, amit mint látható teljes mértékben kihasználtak. Igen, gyakorlatilag minden világrekord azon múlik, hogy mennyire sikerül a profiknak jó lobby-t kifogni. Mégis a 162 kill egyelőre (szerintük) megdönthetetlennek tűnik.
Aydan a Twitteren úgy osztotta meg az eredményt, hogy nem valószínű, hogy ezt bárki valaha is megdönti. Természetesen a csapat tudta, hogy a VPN és hasonló vádak röpködni fognak, így Almond emlékeztette a gyűlölködőket, hogy ez a lobby bizony egy kivételes ajándék volt számukra a hosszú-hosszú játékkal töltött órák után.
Szerinted megdöntik valaha ezt a rekordot?
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…