Összeszedtük az összes megjelenést 2021 március első hetéből!

Február mondjuk úgy, hogy egy kisebb fellélegzés volt a nagy téli dömping után, bár még így sem tudtunk végigjátszani minden novemberi, decemberi és pár januári címet. Sebaj, február után úgy tűnik, hogy márciusban is lesz még időnk befejezni az elkezdett alkotásokat mielőtt újakkal árasztanak el minket, ugyanis ebben a hónapban sem zúdítanak a nyakunkba semmi kihagyhatatlant.

Persze csak akkor, ha az újgenerációs újrakiadások között akad olyan, amit még nem próbáltunk volna annak idején, március egyre inkább tavaszra forduló hónapjában ugyanis jórészt ezek töltik majd ki az üresjáratokat. Mindez persze nem jelenti azt, hogy újabb játékok nélkül maradnánk, csupán nagyítóval kell utánuk mennünk.

Most úgy döntöttünk, hogy a könnyebb követhetőség miatt nem egy nagy havi, hanem négy heti listába szedjük a megjelenéseket, így minden hétfőn jelentkezünk majd az éppen aktuális játékokkal.

Március 1-től 7-ig: első heti játékmegjelenések.

 

Multiplatform megjelenések:

Maquette – PS4, PS5, PC – március 2.

Monster Jam Steel Titans 2 – PC, PS4, Xbox One, Switch – március 2.

Sir Lovelot – PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series, Switch – március 3.

Mortal Shell: Enhanced Edition – PS5, Xbox Series – március 4.

https://www.youtube.com/watch?v=M3gCkmXzRxk

Ar Nosurge DX – PS4, Switch, PC – március

https://www.youtube.com/watch?v=RfgCgHYJAxo

Kill It With Fire – PS4, Xbox One, Switch – március 4.

Two Point Hospital: Jumbo Edition – PS4, Xbox One, Switch – március

PlayStation megjelenések:

Yakuza: Like a Dragon – PS5 – március 2.

Neptunia Virtual Stars – PS4 – 

POSTAL Redux – PS4 – március 5.

 

Nintendo Switch megjelenések:

Harvest Moon: One World – március

Sea of Solitude: The Director’s Cut – március 4.

PC-s megjelenések:

Revita – Steam Early Access – március 3.

Bang-On Balls: Chronicles – Steam Early Access – március 3.

Loop Hero – március 4.

PixelJunk Raiders – Stadia – március 2.

https://www.youtube.com/watch?v=UJGyLNxTBQg

 

Te melyik játékra csapsz le ezen a héten?

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×