Egy cég már régóta keresi az igazi szuperhősöket, akiknek a képességéért komoly összeget is hajlandók kifizetni.

Szerintem amúgy az igazi szupererővel rendelkező szuperhősök pont attól szuperhősök, hogy kilétük ismeretlen marad. Egy cég azonban a sok-sok szuperhősös képregény és film után arra kíváncsi, hogy léteznek-e a világon valódi szuperképességekkel rendelkező emberek. Talán mindenki elgondolkodott már azon, hogy milyen jó lenne kivételesen erősnek lenni, repülni, teleportálni, gondolatot olvasni stb.

Egy cég most negyedmillió dollárt ajánl fel annak, aki bebizonyítja, hogy szuperképessége van.

Igen, ez azt jelenti, hogy elég annyit tenni, hogy egyszerűen eláruljuk a képességünket, majd dől a lé. A Paranormal Challenge egyébként évek óta létezik, céljuk pedig az, hogy pénzt adjanak, ha valaki megmutatja különleges adottságát. Illetve azért, ha engedi, hogy teszteket, kísérleteket hajtsanak rajtuk végre.

Nem olyan, mint a szuperhős-filmek gonosz vállalata? A hősök pont ezért nem fedik fel kilétüket, nehogy kísérleteket hajtsanak végre, és ne szülessenek szuperkatonák.

Persze ez nem egy új hír és nem egy új ajánlat, de a közelmúltban ismét téma lett, amikor egy Gery Arnold nevű férfi megpróbálta bebizonyítani, hogy láthatatlan entitásokkal képes kommunikálni – írja a OneZero. Sajnos végül Gery nem tudta bebizonyítani, hogy valóban képes érzékelni bizonyos üzeneteket, így sajnos nem szerezte meg a 250 ezer dollárt. Ez amúgy nagyjából 75 millió forint. Persze nem Gary volt az egyetlen próbálkozó. Az évek alatt sokan hitték, hogy különlegesek, de egyikük sem tudta képességét valóban bizonyítani.

Ez sajnos azt jelenti, hogy egyelőre nem fogunk a valóságban gigászi, epikus harcokat látni. A valódi képességekkel rendelkező hősök továbbra is ismeretlenek maradnak. Okosabban ők annál, minthogy egy cégnek felfedjék, pénzért.

Ha azonban te szeretnéd nekik megmutatni képességedet, irány a CFIIG oldala.

https://leet.hu/?s=%22eshark%22+%22white+shark%22&post_type=product

×